Életveszélyesek?

2016. április 12. 16:46 | Laczkó Viktória

Veszélyesnek ítélt fákat emeltek ki a Veszely felé tartó kerékpárút mentén az elmúlt napokban. A természetvédelmi területen lévő növényeket a második világháború után ültették, koruk miatt már több éve ki kellett volna vágni őket.

A fákat az egykori KISZ tábortól a Veszelyig tartó természetvédelmi területen vágták ki. Az érintett szakaszon több olyan fa áll, amelyet életveszélyesnek minősítettek a természetvédelmi szakemberek a bejárások alkalmával. A természetvédelmi terület kezelője a városhatáron belül az önkormányzat, ezen kívül pedig a vízügyi igazgatóság. Utóbbi a lombhullatás után, de még a lombfogadás előtt kezdett neki a feladatnak. Ezzel figyelembe vette a vegetációs időszakot, azaz a növények növekedési, fejlődési időszakát, ami április 1-től augusztus 31-ig tart. Az önkormányzathoz tartozó területen ellenben most fogtak hozzá a fakivágásoknak.

Az önkorményzathoz tartozó szakaszon azonban épp akkor indul a kitermelés, mikor a fák lombba borulnak, és a madarak is költeni kezdenek. A munkálatok megkezdése többek között a szerződéskötés és a vállalkozó kiválasztása miatt húzódott el – tudtuk meg az önkormányzattól. Hozzátették, a balesetveszélyes fák kitermelésére a vegetációs időszakon belül is van jogi lehetőség, amennyiben életveszélyesnek minősített növényekről van szó.

Dr. Bacsa Vendel, jegyző megkeresésünkkor azt mondta, nem szeretnék vállalni azt a kockázatot, hogy baleset történjen, hiszen a következő időszakban intenzív az igénybevétele az érintett szakasznak.

Boldog Gusztáv, természetvédelmi szakember szerint a kitermelést még a lombfogadási időszak előtt érdemes elvégezni, hiszen ekkor még nem okoznak károkat a beavatkozással. A mostani bejárás során életveszályesnek minősített fák 50-60 év körüliek. Az biztos, hogy túlkorosak, de ha bármelyik fának megnézzük a metszési felületét látható, hogy nem korhadtak. Többé kevésbé ezek egészséges fák. Életveszélyesnek minősíteni amiatt ezeket, mert már idősebbek kicsit az átlagos életkornál elég nagy merészség - mondta el Boldog Gusztáv.

Az emberi életek megóvása érdekében a ténylegesen életveszélyt jelenő fákat valóban ki kellene vágni, de az lenne a célszerű, hogyha csak ezekhez a fákhoz nyúlnának, ha már ilyen későn kezdődtek meg a munkálatok – mondta el Herczeg Tamás. A tanácsnok emiatt egy új bejárást javasolt. 

A történetnek tehát ezzel még nincs vége. A mai napon ismét bejárták a területet a természetvédelmi szakemberek. 

FEL