Azok az adózók, akik rendelkeznek ügyfélkapus vagy DÁP-azonosítással, már ellenőrizhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezet részleteit.
A belépést követően szükséges ellenőrizni a személyes adatokat, valamint a munkáltatóktól és kifizetőktől érkezett jövedelmi adatokat.
– Ha valamilyen kedvezményre jogosult a magánszemély, akkor azt fel tudja tüntetni, ha esetleg év közben nem vette igénybe. Az 1 plusz 1 százalékról is lehet nyilatkozni ugyanezen a felületen. Nagyon fontos: ha valamilyen eltérést talált az adóhivatal, akkor azt rögtön jelezni fogja a rendszer a felületen, ahogy belépünk – hangsúlyozta Bárdos Diána, a Nemzeti Adó és Vámhivatal Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.
Aki megakad a tervezet ellenőrzésében vagy javításában, annak akár személyesen a NAV békéscsabai ügyfélszolgálatán, vagy telefonon, a 1819-es NAV Infóvonalon tudnak segítséget nyújtani. Az őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak kiemelt figyelemmel kell eljárniuk.
Más szabály vonatkozik a magánszemélyekre, más az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra
– Fontos, hogy azon magánszemélyek számára, akik nem nyúlnak hozzá a tervezethez, azoknak ez a tervezet automatikusan bevallássá válik május 20-ával. Akik viszont őstermelők, vagy egyéni vállalkozók, azoknak készül tervezet, de módosítaniuk, szerkeszteniük kell, tehát be kell írniuk a szükséges adatokat, és jóvá is kell hagyniuk azt – emelte ki a sajtóreferens.
Amennyiben befizetendő adót jelez a webes felület, az bankkártyával azonnal befizethető online, vagy kérhető rá legfeljebb 12 havi pótlékmentes részletfizetés. Ez egymillió forintot meg nem haladó adótartozás esetén egyszerűen, elektronikus úton is igényelhető.
Nekik jár a kedvezmény
A 2025-ös SZJA-bevallásban a fő kedvezmények a 25 év alattiak és a 30 év alatti anyák mentessége, a családi adókedvezmény (júliustól emelt összeggel), a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye, valamint a 4+ gyermekes anyák SZJA-mentessége. Amennyiben valaki nem érvényesítette ezeket a tavalyi évben, most a bevallásában megteheti.
Ezeket is fel kell tüntetni az adóbevallásban!
Nem szabad megfeledkezni az eladott ingó, illetve ingatlantulajdonokról sem, illetve ha valaki bérbeadásból szerzett jövedelmet, azt is fel kell tüntetni az SZJA bevallásban.
Az adóbevallást itt lehet elérni: https://nav.gov.hu. Az ellenőrzéshez és a jóváhagyáshoz szükség lesz ügyfélkapus azonosításra, DÁP-alkalmazásra vagy ügyfélkapu+ szolgáltatásra.