Elballagtak a végzős Közgések

2023. május 5. 16:24 | Fajó Attila

Péntek délután elballagtak a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium végzős diákjai. Az intézmény frissen elbúcsúztatott 151 tanulója jövő hét hétfőn kezdi meg az érettségi vizsgákat.

– A ballagást megelőző napok lázas izgalomban és készülődésben teltek el – nyilatkozta Paláncz György, intézményvezető. Ilyenkor minden erőnket latba vetve azon dolgozunk, hogy az esemény a lehető legnagyobb rendben lezajlódjon. Szép emléket kívánunk biztosítani minden a most elballagó tanulóknak és a megjelent családtagoknak is.

Turisztika, közgazdaság és informatika szakos tanulók ballagtak el öt osztályban. Ők az iskola profiljából adódóan a hétfői naptól kezdve idegen nyelvi érettségi vizsgát tesznek majd a különböző tantárgyakból. 

Égi József, a turisztika szakos 12.E osztályfőnöke is most búcsúztatja el 5 év után az összeszokott tanulók közösségét.

– Nehezen megemészthető pillanatok ezek, megszerettem az osztályt és nem könnyen válunk el egymástól – vallja be férfiasan a tanár úr.

Dankóné Petrovszki Katalin szintén tizenkettedikes ballagó osztály vezetőjeként osztja meg velünk vegyes érzéseit. Mint mondja, az itt eltöltött hosszú idő remek alapot, viszonyítási pontot adhat az ide járt diákoknak.

A Közgé udvarán összegyűlt több száz fő feszülten figyelte az ülve várakozó érettségizők csoportját. Nekik tényleg minden most kezdődik el....

Galéria

 

További programok »

FEL