ÉKM: széleskörű társadalmi együttműködésben újul meg a KRESZ

2024. február 13. 08:31 | behir.hu

Széleskörű társadalmi együttműködésben újul meg a KRESZ - tartalmazza az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

A tájékoztatás szerint, félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon, széles körű együttműködés keretében gyűjti össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárja fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.

Mint írták: az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több mint 55 évesek. Az ÉKM átfogó felülvizsgálatot indított a közlekedési magatartást meghatározó jogszabályi környezetet érintően, amelynek kiemelt része a KRESZ megújítása. Felhívták a figyelmet arra, hogy a KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amelyek középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását.

Az ÉKM a korábbiakban - folytatták - 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség, amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-t bízta meg. Annak érdekében, hogy a KRESZ megújítása a lehető legszélesebb körű társadalmi együttműködésben valósuljon meg, az ÉKM és a KTI 2024. február 12-13-án kétnapos közlekedésszakmai fórumot szervezett, amelynek keretében 50 szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, illetve azonosítják a főbb problémaköröket, amelyek mind a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelt részét fogják képezni - sorolták.

A fórumon a hétfő délelőtti konferencia az általános szakmai szempontokat és előzményeket mutatta be, majd közlekedési módokra specializált workshopok keretében kisebb csoportokban folyik tovább a munka, ahol szakmapolitikai tématerületek szerint tekintik át a résztvevők a hazai közúti közlekedés jellemzőit, valamint a jelenlegi szabályozással kapcsolatos elvárásokat - tették hozzá. Példaként említették: a konferencián felmerült többek között a kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a jármű műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése. Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolákban - írták.

A résztvevők köszöntése során Mayer András, a KTI ügyvezetője kiemelte, a hatékony és gyakorlatias szabályozás kialakításához a kulcs a közös gondolkodásban rejlik, az egyes szakterületeknek azonban komoly felelőssége van abban is, hogy az elvárásokból mindenki számára előnyös szabályrendszer szülessen. Az ÉKM képviseletében a fórumon Bói Loránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár vett részt - olvasható a minisztérium közleményében.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.
2024. október 12. 19:30
FEL