Éjszaka kigyulladt a csabai vívócsarnok - frissítve

2019. október 22. 07:02 | behir.hu

A tűzoltók megfékezték a lángokat.

Éjfél előtt nem sokkal tűz ütött ki a városi sportcsarnok melléképületében, a vívócsarnokban, Békéscsabán – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzesethez a békéscsabai, a gyulai és a mezőberényi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett rövid időn belül eloltották a lángokat. Az egységek átvizsgálták és átszellőztették az épületet.

Gombos Erik megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy egy elektromos segway töltője kapott zárlatot, ez okozta a tűzesetet. Hozzátette, az eset során hatalmas füst keletkezett, ezért hármas kiemelt riasztási fokozatban indultak a helyszínre a tűzoltók. A kiérkezéskor azonban észlelték, hogy mindössze 3-4 négyzetméteres tűzről van szó, amit végül egy gyorsbeavatkozóval pár perc alatt eloltottak. Az eset miatt csupán az érintett elektromos eszközökben, a nyílászárókban és a helyiség padlózatában keletkezett kár.

Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a behir.hu kérdésére elmondta, hogy sportcsarnok melletti vívócsarnoknál külső, elektronikus zárlat történt, amely nagy füsttel járt. A vezérigazgató szerint komolyabb kár nem esett az épületben.

Hégely Sándor, a Csabai Kolbászfesztivál fesztiváligazgatója megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a hétfő éjszakai eset a fesztivál szervezésében nem okoz fennakadást, ezt a területet pedig rend szerint egyébként is elzárják a látogatók elől.

További programok »

FEL