Egyszerűen igényelhető a KRESZ-vizsgához az állami támogatás

2018. szeptember 4. 06:13 | behir.hu

Érdemes időben elgondolkodni a jogosítvány megszerzésén, hiszen július elseje óta a 20 év alatti fiataloknak nem kell spórolniuk a KRESZ-tanfolyamra és az azt követő vizsgára – az állam fizet helyettük.

 Manapság egyre idősebb korban szereznek jogosítványt a fiatalok. Míg 15-20 évvel ezelőtt már 17-18 évesen jelentkeztek és alig várták, hogy vezethessenek, ma már valószínűbb, hogy 25 éves koruk környékén jelentkeznek valamelyik autósiskolába. Ez az az időszak, amikor már állást keresnek, dolgozni járnak, egyszóval szembesülnek azzal, hogy a jogosítvány kell – derült ki az M1 Család18 című műsorából.

A 2016-os adatok szerint a 20 évnél fiatalabbak közül évente 50 ezren jelentkeznek járművezetői tanfolyamra, és közülük 30 ezren tesznek sikeres KRESZ vizsgát.

 

Illusztráció

 

– Arra számítunk, hogy ez a szám emelkedni fog, hiszen még vonzóbbá válik a jogosítvány megszerzésének a lehetősége, ha annak első lépését megtérítjük a fiatalok számára – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Novák Katalin, az Emmi államtitkára.

Az állam állja ugyanis a 20 év alatti fiatalok KRESZ-tanfolyamának, illetve vizsgájának díját, erre a célra a kormány 3,4 milliárd forintot különített el.

– Ha valakinek jogosítványa van, akkor a munkaerőpiacon is felértékelődik – jelentette ki Novák Katalin.

A sikeres KRESZ-vizsgát követően a fiatalok maximum 25 ezer forintot igényelhetnek vissza, az összeget az államkincstár 30 napon belül folyósítja. A teljes eljárás illetékmentes és a visszatérített összeg adómentes jövedelemnek számít.

Az új törvény adta lehetőségről az ország 20 pontján, 20 közösségi térben, az Új Nemzedék Központokban és azok információs vonalain, az interneten, a Magyar Államkincstár honlapján, illetve az autósiskolákban is tájékozódhatnak az érintettek.

– Minden tanulónk írásos tájékoztatót kap a szerződés aláírásakor arról, hogy lehetőség van arra, hogy a tanfolyamdíjat, illetve a vizsgadíjat visszaigényeljék – mondta el a műsorban Hoffmann Csaba, a Webjogsi KMR autósiskola vezetője.

A lehetőséggel – sokak mellett – Fehérvári Anna is élt. Az M1 magazinjában úgy fogalmazott: minél előbb le szerette volna tenni a vizsgát, mert úgy gondolta, hogy ha dolgozni kezd, már kevesebb ideje lesz rá. „Nekem ez a lehetőség kapóra jött” – szögezte le.

Fontos tudni, hogy az állam akkor is állja a költségeket, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem szerzi meg azonnal a jogosítványt is.

– Ha nem is szerez utána mindjárt jogosítványt a fiatal, akkor is, azáltal, hogy megismeri a KRESZ-t, magabiztosabban fog közlekedni és a környezetére nézve is nagyobb biztonságot jelent majd – mondta erről az Emmi államtitkára, Novák Katalin.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL