Egyre több foglalkoztatott után igényelek járványügyi adókedvezményt

2020. augusztus 10. 14:32 | behir.hu

Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer foglalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt.

– A koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinak munkáját megvédő négyhavi járulékkedvezmény az egyik legfontosabb gazdaságvédelmi intézkedés volt – mondta el az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy  a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót, és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak. Az államtitkár kiemelte, hogy egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló esetében mintegy 71 ezer forintról mondott le havonta az államkassza, így megmaradhatott a dolgozók állása.

– A benyújtott bevallások adatai alapján több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál – emelte ki Izer Norbert.

A kisvállalati adót (kiva) fizető állalkozásoknál összességében több mint 1,1 milliárd forintot hagyott a négy hónapra szóló adókedvezmény. Az első negyedévhez képest a második negyedévben négyszázzal több, összesen 3143 kivás cég vette igénybe a járvány által leginkább sújtott ágazatoknak járó adóügyi könnyítést.

Forrás: hirado.hu 

 

További programok »

FEL