Egyre több a termelői piac

2020. január 26. 07:22 | behir.hu

A kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.

Nagy István a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályi keretekkel a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje – fejtette ki.

Hozzátette: a vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint hatmilliárd forint forrást biztosított a kormányzat helyi termelői piacok kialakítására.

A helyben történő értékesítés hozzájárul a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez – mondta.

a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de csak kistermelők értékesíthetik ott a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiket.

Nagy István kitért arra, hogy Nagykőrös a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból ötvenmillió forint támogatásban részesült, emellett hatszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy a termelői piacokat azért hívták életre 2012-ben, mert szeretett volna a kormány lehetőséget biztosítani a helyi kistermelőknek, hogy a saját termékeiket tudják árusítani. Hozzátette: mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek csak az áruk a termelői piacokra, kisebb a szállításból fakadó környezeti terhelés is.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL