Egymillió szülő csökkentette az adóját a családi kedvezménnyel

2017. szeptember 10. 15:02 | behir.hu

A személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel. Tavaly mintegy 212 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 17 milliárddal többet, mint 2015-ben. Nemcsak az összeg, hanem az igénybevevők száma is - több mint 27 ezerrel - nőtt - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

 A családi kedvezménnyel majd 1,125 millió szülő csökkentette az adóalapját. Mintegy 517 ezren egy, 396 ezren kettő, 178 ezren három, míg 34 ezren háromnál több gyermeket jelöltek meg bevallásukban – összegezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által feldolgozott személyijövedelemadó-bevallások adatait Tállai András.

A kormány családpolitikai intézkedéseinek – mint például a kétgyerekesek kedvezményének a duplázása vagy a CSOK – a sikerességét is igazolja a bevallási statisztika. 2016-ban – az igénybevevők számának növekedése mellett – míg az egygyerekes szülők aránya 3,3 százalékponttal csökkent, addig a két gyerekeseké 2,7 százalékponttal emelkedett 2015-höz képest. Nemcsak a kétgyerekesek száma nőtt 40 ezerrel, hanem a három vagy több gyermekeseké is 11 ezerrel – emelte ki az államtitkár.

Tállai András emlékeztetett, hogy ez volt az első olyan év, amikor a szerzett jövedelmek bevallásával nem kellett a magánszemélyeknek bíbelődniük. A tavaly szerzett jövedelmekről az elszámolást ugyanis a NAV készítette. Mintegy 5 millió szja-bevallást töltött ki ugyanis az adóhivatal.

Az egy százalékpontos csökkentésnek köszönhetően 2016-ban a magyar 15 százlékos személyi jövedelemadó kulcs lett a második legalacsonyabb  az EU-ban, és összességében jelentős megtakarítást is eredményezett a lakosságnál. A tavalyi év nagy nyertesei a kétgyermekesek voltak, akik a négy év alatt megduplázódott kedvezménynek köszönhetően 2016-ban 60 ezer forinttal költhettek többet gyermekeikre.

A gyermekvállalás elismert költségeként 212 milliárd forint maradt a családoknál 2016-ban, 17 milliárddal több, mint 2015-ben. Technikailag az összeg 75 százalékával a fizetendő személyi jövedelemadót csökkentették az érintettek, 53 milliárd forint pedig járulékkedvezmény címén maradt a családoknál. A 2014-től igénybe vehető családi járulékkedvezmény az elmúlt három évben összesen 140,7 milliárdot hagyott az érintetteknél.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL