Egymillió forintot kaphat minden falunapi rendezvény

2021. augusztus 7. 18:22 | behir.hu

Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár azt mondta, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően.

A kormánybiztos a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a programot, amelyben 2019-2020-ban 12 ezer község jutott 130 milliárd forintot meghaladó támogatáshoz.

Kiemelte, a program egyik fontos területe a mellékutak fejlesztése, mellyel több évtizedes hátrányt lehetett ledolgozni. Ez év végéig 3 ezer kilométernyi mellékúthálózat-fejlesztés fejeződik be, ez jövőre további 1500 kilométerrel bővül.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy pályázatot hirdettek a falusi kisboltok megmentésére, valamint a falvakban működő mikrovállalkozások támogatására.

"Ezres nagyságrendben kerülhet sor boltok támogatására, százas nagyságrendben pedig új egységek nyílhatnak. A támogatott üzletek a kereskedelmi tevékenység mellett jellemzően valamilyen közösségi szolgáltatást is nyújtanak" - mondta Gyopáros Alpár.

Hozzátette, hasonlóan sikeres a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, melyet indulása óta 23 ezer család igényelt, 130 milliárd forint értékben.

"Míg 2018-ban az ország 2500 településén csökkent a lélekszám, ma már ez csak 1000 településről mondható el. Az otthonteremtési programnak köszönhetően évtizedek óta üresen álló házakba költözik vissza az élet" - jelentette ki.

Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő elmondta, a térségben csaknem négymilliárd forint jutott útfelújításra, a Magyar falu programban megvalósult fejlesztések értéke megközelítette a 8 milliárd forintot.

Vértessomlón megtörtént az óvoda és a közintézmények energetikai felújítása, a község bölcsődét épít, illetve új út és kerékpárút vezet Környéről a településre.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.
2024. október 12. 19:30
FEL