Egymilliárd forint juthat az energiatermelőknek

2019. szeptember 3. 09:38 | behir.hu

Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egymilliárd forintos zöldprémium típusú támogatásának kiírása – ismerteti a keddi Világgazdaság.

A pályázaton kizárólag magyarországi telephellyel rendelkező cégek nyerhetnek támogatást, villamosenergia-termelést tervező pályázati dokumentációval.

A villamos energia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be pályázatukat: a 0,3 megawattnál nagyobb, de 1 megawattnál kisebb, illetve a legalább 1 megawatt és legfeljebb 20 megawatt teljesítményű kategóriában. Az előbbi esetében 333 millió, míg az utóbbinál összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL