Egyetem felvételi nélkül: a technikumi képzést tenné vonzóbbá a kormány

2019. február 28. 11:55 | behir.hu

Vonzóvá akarja tenni a kormány a technikumi képzést, az ösztöndíjak és a tanulás melletti munkáért járó fizetés mellett innen felvételi nélkül juthatnának be a szakirányuknak megfelelő egyetemi szakra a diákok – írta meg az Index.

A kormányzati előterjesztés szerint a szövegben az szerepel: "A technikus végzettség vonzereje lehet, hogy az eredményes technikus szakmai vizsgát követően a diákok hagyományos felvételi nélkül, a szakmai vizsgájuk eredménye alapján tanulhatnak tovább a szakirányú felsőoktatásban."

A kormány részére készült, 2019. január 31-i keltezésű előterjesztés a Szakképzés 4.0 nevet viselő stratégia megvalósítását ismerteti, ez került a laphoz. Ebben szerepel, hogy javasolják a technikum szó bevezetését. A képzés ötéves, érettségit is ad a szakma mellett, vonzóvá pedig azzal kívánják tenni, hogy felújított iskolákkal és tanműhelyekkel, biztos egzisztenciát jelentő karrierlehetőségekkel, naprakész tudású oktatókkal, versenyképesen fizetett, a napi gyakorlatot ismerő óraadó mérnökökkel várják a diákokat.

Az elképzelések szerint az ötéves technikusi képzés második felében a diákok már vállalatoknál szerezhetnének gyakorlatot, és munkaszerződéssel juthatnának jövedelemhez. Akinek nem találnak munkahelyet a duális képzésben, az is ösztöndíjra lesz jogosult, írja a portál.

„A technikumban megszerzett tudás megteremti a lehetőségét, hogy a jó eredménnyel végzettek felvételi vizsga nélkül tudjanak továbbtanulni felsőoktatásban az azonos ágazaton belül”, áll az előterjesztésben.

Forrás : Index

További programok »

FEL