Egyedi ízek a gyulai Jankay-kiállításon

2017. június 15. 13:01 | Zsíros András

Sorsok és tájak Jankay Tibor művészetében címmel nyílik kiállítás június 22-én Gyulán a Kohán Képtárban. A tárlatot 17 órai kezdettel Ván Hajnalka engedi útjára, s mint a művészettörténész – szinesztéziával élve – fogalmazott: a festményeket és szobrokat is bemutató összeállítás egyedi ízeket mutat meg.

Jankay Tibor (1899-1994) képzőművész Békéscsabáról indulva élete első felében előbb Európa egyes városaiban, majd Magyarország tájain gyűjtötte motívumait. Középkorú volt, mikor munkaszolgálatra ítélték. Később Amerikába költözött, ahol beszippantotta a szabadabb életforma, ám mindig hű maradt a hazai vidékhez és e kötődést képei mellett levelei is dokumentálják. Ennek a gazdag életútnak a lenyomatát láthatjuk műalkotások formájában csokorba gyűjtve a hajdani pályatárs, Kohán György festőművész képtárában.

A koncepció kimunkálásakor, kibontásakor az volt az alapkérdés, hogy Jankay hogyan, mi módon kötődött Gyulához – ismertette Ván Hajnalka. A városhoz való kötődése kapcsán elmondható, hogy Jankay Tibor és Kohán György barátok voltak, s rendelkezésre áll több levél is. Egyrészt a Koszta Rozóval folytatott levélváltás, valamint az a levél is, amit Kohán özvegye írt abból a célból, hogy tájékoztassa Jankayt férje elhunytáról.

Összesen 41 műtárgy lesz megtekinthető, melyek átívelnek a teljes életművön. Látható, érzékelhető, hogy a magyarországi alkotói korszakában egészen más képeket készített, mint az Amerikában töltött időszakban. Azon kérdésre, hogy számára mit adott a tárlat összeállítása, elmondta: egyfajta újra találkozást Jankayval. „A figurák és alakok megjelenítése, s a környezet változása rácsodálkozásra késztetett” – fogalmazott.

Míg itthon a közvetlen környezetét vette modellként, és a dolgozó ember jelenik meg leggyakrabban a tájban, addig az amerikai képek jóval felszabadultabbak, könnyedebbek. Ez utóbbiaknál nem annyira súlyos az alkotások mondanivalója – tette hozzá. A bemutatandó kerámiaszobrok az 1950-es évek végétől az 1970-es évekig készültek.

A Sorsok és tájak Jankay Tibor művészetében című kiállítás június 22-én nyílik a gyulai Kohán Képtárban. A tárlat szeptember 17-ig látogatható.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL