Egy orosházi általános iskolát is ki kellett üríteni a bombafenyegetés miatt

2025. január 23. 16:27 | Kovács Andrea

Bombariadó miatt kellett kiüríteni országszerte 268 iskolát csütörtökön délelőtt. Az emailben érkező fenyegetést az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is megkapta, ahol ezt követően kiürítették az épületet, amelyet a helyi rendőrök vizsgáltak át. A szakemberek semmit nem találtak, így a diákok 11 óra után visszatérhettek az iskolába.

Országosan 268 oktatási intézmény érintett a csütörtök reggeli bombafenyegetés, ebből 245 budapesti, 23 pedig vidéki iskola - jelentette be a 11:30 órai adatok alapján Belügyminisztérium parlamenti államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence elmondta: minden budapesti tankerületbe, illetve az ország összes tankerületeinek több mint harmadába érkezett ilyen fenyegetés.

– Jelen pillanatban sehol nincs olyan helyzet, hogy közvetlenül bombamerényletnek a veszélye fennállna – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, az utóbbi időben a Nyugat-Európában végrehajtott merényletek miatt azonban minden bejelentést komolyan kell venni és ki kell vizsgálni.

A politikus közlése szerint, a hatóságok fellépése nyomán az országban minden diák és tanár biztonságban van; a bombafenyegetéssel érintett összes helyszínre kivonul a rendőrség és szavatolja az ott dolgozók és tanulók biztonságát.

Hozzátette: a köznevelési államtitkár körlevélben kérte az oktatási intézmények vezetőit arra, hogy alaposan nézzék át elektronikus levelezésüket és amennyiben fenyegető e-mailt találnak, azonnal értesítsék a rendőrséget. Hangsúlyozta: a rendőrség minden erőforrást biztosít az épületek átvizsgálásához, és ennek során számítanak az intézményi dolgozók, a tanárok segítségére, helyismeretére is. Vagyis a rendőrség nem fejezi be csütörtökön a munkát addig, amíg át nem vizsgálnak minden érintett épületet.

Egy orosházi általános iskola is megkapta csütörtökön délelőtt a bombatámadással fenyegető emailt. Ezt követően rövid időn belül kiürítették az épületet, a gyerekeket és az iskolában dolgozókat pedig a művelődési házba vitték át. Az orosházi rendőrök átvizsgálták az épületet, de semmit nem találtak.

– Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a harmadiktól nyolcadik évfolyamos diákjaink pont egy koncerten voltak a művelődési házban így ők semmit nem érzékeltek ebből az egészből.  Az elsős és másodikos tanulókat pedig átvittük a művelődési házba tehát fűtött, nyugodt körülmények voltak a pedagógusainkkal míg a rendőrök átvizsgálták az épületet – mondta el Víghné Pintér Lilla az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.

Az iskolát 41 éve irányító intéményvezető felidézte: a 130 éves intézményben ezidáig sosem volt bombafenyegetés. 

Békéscsaba egyik iskolájában sem volt bombariadó – erről Szarvas Péter polgármester számolt be közösségi oldalán. Mint írja: az országos hír hallatán azonnal egyeztetett a rendőrkapitányság képviselőjével.

Galéria

 

További programok »

FEL