Egy órát örülhetett az „új” autónak, a rendőrök már el is vették a forgalmiját

2026. július 20. 16:41 | behir.hu

Péntek este a megyei és a békéscsabai közlekedési rendőrök a Békés Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési Osztályának munkatársaival közösen tartottak célzott ellenőrzést Békéscsaba belvárosában. Ezúttal olyan járműveket kerestek, amelyek műszaki állapotuk vagy szabálytalan átalakításuk miatt veszélyt jelenthetnek az utakon.

És hogy mit találtak? Volt olyan autó, amelyet alig egy órával korábban adtak el. A tulajdonosnak azonban nem sok ideje maradt örülni az új szerzeménynek, mert a kocsi olyan rossz műszaki állapotban volt (kötelező felelősség biztosítás nélkül), hogy a helyszínen érvénytelenítették a műszaki vizsgáját. Az eladó is megjelent a helyszínen így rögtön el is kezdődött a vita arról, hogy ki is vert át kit.
 
Egy másik autónál a megengedettnél jóval magasabb károsanyag-kibocsátást mértek, több járművön engedély nélküli átalakításokat találtak, volt, amelyiknek a kipufogórendszere nem felelt meg az előírásoknak, egy autón pedig a fényszórót egyszerűen gyorskötegelő tartotta a helyén.
 
Olyan tehergépkocsit is ellenőriztek, amelyből kiszerelték a vezetőfülkét és a rakteret elválasztó válaszfalat. Ez nem véletlenül kötelező tartozék: egy hirtelen fékezésnél vagy ütközésnél a rakomány így könnyen az utastérbe csapódhat, súlyos sérüléseket okozva az ott ülőknek.
 
Az akció végén öt feljelentés készült, húsz esetben szabtak ki bírságot, hat járművet pedig a közlekedési hatósághoz irányítottak részletes műszaki vizsgálatra. Kettő közülük már nem is mehetett tovább: a helyszínen bevonták a forgalmi engedélyüket, további négyet pedig rendkívüli műszaki vizsgára köteleztek.
 
A békéscsabai és a vármegyei rendőrök a jövőben is terveznek hasonló ellenőrzéseket, hiszen az úton lévő járművel műszaki állapota legalább olyan fontos balesetmegelőzésben, mint a szabályok pontos ismerete és betartása.
 
Forrás: Békés vármegyei rendőrség

További programok »

Friss hírek

Fekete lovagok: rajzanak a szarvasbogarak a marosi erdőkben

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járva, főként az alkonyati órákban, különös hangokra figyelhetünk fel. Ha felpillantunk a magasba, akkor meg is láthatjuk a zúgó, fekete lovagokként megjelenő nagy szarvasbogarakat.
2026. július 20. 18:27
FEL