Egy gyulai férfi megütött egy másikat, akit súlyos sérüléssel vittek kórházba

2021. június 14. 10:35 | behir.hu

Bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök Orosházán és Gyulán. Békés megyében tegnap személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Orosházán, a Juhász Gyula utcában 18 óra 15 perc körül egy tehergépkocsival tolató férfi nekiütközött egy parkoló autónak. A balesetben senki nem sérült meg, de a jármű vezetőjénél alkoholfogyasztást jelzett a szonda.

A gádorosi férfit a rendőrök előállították, majd miután a rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Súlyos testi sértéssel gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök Gyuláról. A 19 éves férfi egy szórakozóhelyen ellökött és megütött egy másik férfit, akit a mentők súlyos sérüléssel vittek kórházba. A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói a bántalmazó férfit gyanúsítottként kihallgatták.

 

Gyula

Bemutatták a Gesztenye úti mesék – Nyúlék című gyerekkönyvet

Január végén mutatták be Sándor Petra Gesztenye úti mesék – Nyúlék című gyerekkönyvet a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A kötet azóta nemcsak az olvasók körében talált kedvező fogadtatásra, hanem bekerült a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum „Az Év Gyerekkönyve Díj 2026” döntősei közé is.
2026. február 4. 11:12
FEL