Egy ezüstöt és két bronzot szereztek csütörtökön a magyarok a kick-box vb-ről

2019. november 30. 06:12 | behir.hu

Antalya-ban, a kick-box világbajnokságon a csütörtöki versenynapon sok mindent tisztázódott. A magyar válogatott eredményesen szerepel idáig, hiszen már csütörtökön tizenöten  jutottak döntőbe és még a ringeseknél is várhatunk ilyen sikert. Tizenketten bronzérmesek, vagyis igazi éremeső várható a VB végére.

Ehhez az éremterméshez a Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjainak a válogatottjai is hozzájárultak. Hidvégi Nándor, aki szerdán már bejutott point-fighting 57 kg-ban a legjobb négybe, a súlycsoport egyik esélyesével, a bolgár Borislav Radulovval csapott össze. Biztatóan kezdődött a mérkőzés, de aztán érvényesült a bolgár fiú nagyobb rutinja és tudása. Hidvégi így is pályafutása legkiemelkedőbb eredményét érte el a világbajnoki bronzéremmel , hiszen több, mint egy évtizedes edzésmunkája és lelkes hozzáállása eredményezte a sikert. A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesületnél tehát nem szakadt meg az a 25 éves hagyomány, hogy az aktuális világversenyről éremmel térjen haza valamelyik válogatott versenyzője. Elégedetten nyugtázta tanítványa eredményét edzője, a kilencszeres egyéni világbajnok Debreczeni Dezső is.

Puravecz Péter (Contact SE Orosháza) , aki amúgy önmaga edzője, szintén nyugodtan készülhetett második versenyszámára, a puszta kezes kreatív és a zenés fegyveres formagyakorlatra, ahol nagyon szép teljesítménnyel ezüstérmes lett. Így látta versenyzését:

„Az a megtisztelő, egyben nehéz feladat állt elő, hogy Magyarországot képviselhetem a törökországi Világbajnokságon. Megtisztelő a felnőtt korosztályban versenyezni, nehéz, hiszen a szakág igazgatása mellett nem volt zökkenőmentes a felkészülés. A tegnapi nap során a feszültség tetőzött, nem minden sikerült úgy, ahogy szerettem volna, végül a kreatív fegyveres formában bronzéremmel zártam. A mai napon két kategóriában mérettettem meg egymást követően, mely nem is fizikálisan, hanem mentálisan volt nagyobb teher. A kreatív pusztakezes formában viszonylag erős ellenfelek léptek tatamira, 0,1 ponttal maradtam el a 4. helyezéstől. A zenés fegyveres formában a tegnap átélt mentális feszültség most a többi versenyzőnél jelentkezett. A chilei versenyző 0,4 ponttal bizonyult jobbnak, ezáltal a második helyezést értem el, kanadai és az orosz ellenfeleket megelőzve. Összességét tekintve egy ezüst, egy bronz az eredményem.

Köszönettel tartozom azoknak, akikre támaszkodhattam a verseny ideje alatt, Tóth István és Hammer Lajos, veterán versenyzőknek, Évinek és Palinak, a távolsági segítségért. Végül a menyasszonyomnak, Katona Tímeának, aki végig csinálta velem a felkészülési időszakot.”

A kick-box világbajnokság mérlege a megyei sportolók részére tehát egy ezüst és két bronzérem. S így már emelt fővel lehet hazajönni!

Eredmények:

 

POINT-FIGHTING szabályrendszer:
57 kg. Hidvégi Nándor - Borislav Radulov (Bulgária) 3 : 8 a döntőbe jutásért

Kreatív formagyakorlat:
Világbajnok:Roman Csizov (Oroszország) 48, 5 pont.
5.Puravecz Péter 46,8 pont

Zenés fegyveres formagyakorlat:
Világbajnok: Matias Mena (Chile) 47,6 pont
2.Puravecz Péter 47,2 pont

 

További programok »

FEL