Egy elkötött céges kocsival dodzsemezett haza az ittas férfi

2025. április 22. 10:39 | behir.hu

Jármű önkényes elvételének bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a Szarvasi Járási Ügyészség vádirata alapján 400 ezer forint pénzbüntetésre és a közúti járművezetéstől 2 évi eltiltásra ítélt jogerősen előkészítő ülésén a Szarvasi Járásbíróság egy 35 éves, büntetlen előéletű, körösújfalui illetőségű, de gyomaendrődi tartózkodási helyű férfit, aki ittasan elkötött egy autót, majd azt több kilométeren át vezette.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi 2024. augusztus 25-én délelőtt Gyomaendrődön, egy italmérő helyen legalább 0,5 liter sört és 0,5 dl vodkát ivott, majd nem sokkal később egy másik italmérő helyen további 0,5 liter sört és még 0,5 dl vodkát fogyasztott.

Ezt követően a vezetői engedéllyel soha nem rendelkező terhelt Gyomaendrődön, a Kiss Bálint utcában beült egy ott parkoló, egy cég tulajdonában álló, a kft. képviselője által nyitott állapotban, járó motorral, őrizetlenül hagyott személygépkocsiba, majd azt vezetve hazafelé indult. A Fő úton az útpadkára lehaladva belehajtott egy kátyúba, emiatt az autó jobb első kereke defektes lett, a felni és gumiköpenye megrongálódott, azonban a terhelt megállás nélkül továbbhajtott. A terhelt a gépjárművel elhagyta Gyomaendrőd lakott területét és a 46. számú főúton Mezőtúr irányába haladt tovább, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban az úttest jobb oldala melletti útpadkára lehaladt, az ott található szalagkorlátnak ütközött, emiatt az autó jobb oldala megkarcolódott, azonban a terhelt ekkor sem állt meg, hanem hazahajtott és a lakóhelyéül szolgáló tanya udvarán leállította a járművet.

Ezt követően nem sokkal érkeztek a rendőrök és a sértett cég képviselője a tanyához, ahol a rendőrök a terheltet intézkedés alá vonták. Ennek során a rendőrök kézi alkoholtesztert alkalmaztak, de a terhelt légalkohol szintje a készülékkel nem volt mérhető, annak magas értéke miatt, ezért őt vér-és vizeletminta vételre állították elő. A férfi úgy vett részt az elvitt autóval a közúti közlekedésben, hogy közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

Az ügyészség azt írja: a terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt tiltó rendelkezést, mely szerint járművet az vezethet, aki a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL