Egy átélt pillanatból lehet egy alkotás – Csuta György-kiállítás nyílt Gyulán

2019. november 13. 18:54 | Sipos Gábor

Pillanatok 3 címmel nyílt meg Csuta György kiállítása Gyulán. A tárlat egyben jubileum is, hiszen a festőművész 25 évvel ezelőtt indította el azt a nemzetközi művésztelepet, amelyben negyedszázad alatt 25 ország mintegy 300 alkotója fordult meg.

A tárlatot Durkó Károly, az oktatási és kulturális bizottság elnökének köszöntője után Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze nyitotta meg. A szakember a beszédében kiemelte, hogy a művész tevékenysége hihetetlenül szerteágazó, a stílusa pedig igazán különleges!

- Csuta György akár beleapplikál egy odaillő vagy oda nem illő tárgyat, és ehhez társulnak a nagyon beszédes címek. Tulajdonképpen úgy kell elképzelnünk az ezen a kiállításon szereplő festmény anyagát, mintha először mindig egy absztrakt képi keretet vinne fel a felületre. Ez egy nagyon változatos felületi játék. Faktúra-kísérlet szinte minden képe - hangsúlyozta Gyarmati Gabriella.  

- Én egy olyan vizuális ember vagyok, aki bejárta a világot. Nagyon el tudom raktározni a látottakat, és amikor elkezdek egy képet, akkor kezdek el gondolkozni, hogy mit is fogok csinálni. Alapozáskor villannak be azok a pillanatok amiket esetleg két-három évvel ezelőtt láttam valahol - nyilatkozta Csuta György a kiállítás megnyitóján.

A tárlat Gyulán, a művelődési központ földszinti kiállítóterében december 9-ig tekinthető meg.

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL