Égig érő fa - Új emlékérmet bocsát ki a jegybank

2021. augusztus 12. 18:35 | behir.hu

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy "Az égig érő fa" névvel új, rézötvözetű emlékérmet ad ki a jegybank.

A jegybank "Az égig érő fa" megnevezéssel 2000 forintos címletű rézötvözetű emlékérmet bocsát ki, a szélén "Magyar népmesék rajzfilmsorozat" felirattal.

– Az előlapon a rajzfilmsorozatra hajazó, stilizált népművészeti motívum lesz látható egy galambbal. A hátlapon pedig egy táltos lovon ülő mesebeli hős képe van, a kanászból lett királyfi félalakos ábrázolásával, a háttérben az égig érő fával – áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.

Az emlékérméből mindössze 15 ezer darab készül.

Forrás: Magyar Közlöny/MNB

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL