Eddig 770 ezren adták be adóbevallásukat a NAV-hoz

2018. május 12. 17:51 | Kovács Dávid

Eddig már 770 ezren adták be az adóbevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amely idén mintegy 5 millió adózó bevallását készítette el - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.

A NAV 2021-től már a vállalkozások szinte minden bevallástervezetét is elkészíti majd a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően – ismertették.

Azok, akik saját maguk készítik el adóbevallásukat, május 22-ig tudják feladni a dokumentumokat.

A beadási határidő napján több posta meghosszabbított nyitva tartással üzemel.

 

További programok »

Itthon

Dr. Blahó János a csabai, Gyarmathy Zsolt a gyulai tankerületi központ vezetője

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A hétfőn este közzétett lista szerint a Békéscsabai Tankerületi Központ vezetője dr. Blahó János, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója pedig Gyarmathy Zsolt György.
07:32
FEL