Tempósan nyitotta az évet az országos lakáspiac. Az eladó lakóingatlanok – lakások, valamint iker-, sor- és családi házak – iránti kereslet alakulását leképező érdeklődések száma éves szinten 8 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, kétéves összevetésben pedig 40 százalékos volt az emelkedés. Békés vármegye visszafogottabban szerepel: a múlt év egészében 7 százalékkal fokozódott a kereslet a 2023-as szinthez képest. Idén januárban az egy évvel korábbihoz mérve 1 százalékkal nőtt, a két évvel ezelőttihez viszonyítva 35 százalékkal emelkedett – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely bemutatja a vármegye legjelentősebb kínálattal rendelkező településeire jellemző átlagos négyzetméterár mellett azt is, hogy mi várható az országos piacon a későbbiekben.
„Az év eleji aktivitás azért érdekes, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első néhány hétben kialakuló keresletből viszonylag pontosan lehet becsülni, hogy milyen időszak áll előttünk a lakáspiacon. A friss országos számokból pedig arra lehet következtetni, hogy most azok keresnek lakóingatlant a piacon, akik saját célra vásárolnának” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A szakember beszélt arról is, hogy Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés vármegyében extra támogatást kap a lakáspiac, mégpedig Románia schengeni övezetbe való januári belépésével. Az érintett vármegyékben lévő lakóingatlanok iránt érdeklődő romániai vevőjelöltekhez köthető kereslet idén január első felében 80 százalékkal nőtt. A legtöbb román állampolgár debreceni ingatlant keres, de a határhoz közeli településeken is sokan nézelődnek.
Hol kezdik az évet a vármegyei négyzetméterárak?
Békés vármegyében januárban közel 2600 használt lakás várt eladásra, ezeknek az átlagos négyzetméterára 237 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 240 ezer forintos összeggel. Ez a változás stagnálásnak felel meg, ami a vármegye több városára is jellemző.
A legnagyobb kínálattal a vármegyeszékhelyen találkozhatnak a vevőjelöltek, Békéscsabán a használt lakóingatlanok esetében az átlagos négyzetméterár idén 388 ezer forint volt, míg egy évvel korábban 381 ezer forintról volt szó.
A jelentősebb kínálattal rendelkező vármegyei települések közül Orosházán 275 ezer forint az átlagos négyzetméterár, míg egy évvel korábban 273 ezer forintot tett ki. A szarvasi 283 ezer forintos mostani ár, csökkenést jelent a tavaly januári 307 ezer forinthoz viszonyítva.
Békés vármegyében a magyar vevőjelöltek mellett az említett romániai érdeklődők részben a Gyulán lévő ingatlanokra koncentrálnak, ahol 427 ezer forint az átlagos négyzetméterár, ami egy évvel korábban 405 ezer forint volt. Emellett Battonya és Sarkad is népszerű. Előbbi településen 112 ezer, utóbbin 140 ezer forint a jellemző, a tavalyi 120 ezer és 136 ezer forinthoz képest.
Érdemes felkészülnie az eladóknak, sok vevőjelölt léphet ki a piacra
Az ingatlan.com elemzése szerint az idén több tényező is élénkítheti az országos, ezen belül a vármegyei lakáspiacot. Egyrészt az átlagkeresetek, valamint a reálbérek emelkedése, ezzel összefüggésben a korábban elhalasztott költözések pótlása hozzájárulhat a forgalombővüléshez. Továbbá a magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők akár ezermilliárdos nagyságrendű keresletet gerjeszthetnek az ingatlanpiacon. „A befektetők rohama végigsöpörhet Budapest és a nagyobb városok lakáspiacán és június végéig várhatóan le is cseng majd. Érdemes emiatt minél előbb piacra lépniük az eladást fontolgató lakóingatlan-tulajdonosoknak” - fogalmazott Balogh László.
A lakáspiaci forgalmat pörgethetik a lakástámogatási rendszerben elérhető, államilag támogatott konstrukciók, valamint az új lehetőségek, köztük például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének lakáscélú felhasználása is.