Döntés előtt sok család: méregdrága albérlet vagy hitel 20 évre

2018. július 30. 07:51 | behir.hu

Szerda este hozták nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat, azóta pedig valóságos roham indult az albérletekért. Ilyenkor szinte percek alatt elkelnek a legjobb kiadó ingatlanok. Az elmúlt években jócskán megnőttek a bérleti díjak, éppen ezért egyre többen döntenek úgy, hogy inkább hitelt vesznek fel és lakást vásárolnak – közölte az M1 Híradója.

 

Július utolsó heteiben, a ponthatárok kihirdetésével valósággal roham indul az albérletekért. Szakértők szerint ilyenkor annyira pörög a piac, hogy a diákoknak érdemes már kaucióval a zsebben érkezniük a lakás megtekintésére. A jó ajánlatok ugyanis néhány óra alatt is elkelhetnek.

Tavalyhoz képest viszont több albérlet közül lehet válogatni. A fővárosban például július közepén – egyik napról a másikra – 2300 kiadó ingatlant hirdettek meg, ami 16 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest.

 

A legdrágább a belváros

 

Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint, de az egyes kerületek között több tízezer forint eltérés is lehet. A legdrágább a belváros, ott átlagosan 248 ezer forintot kel fizetni havonta. Az egyetemi városrészekben, például a IX. kerületben 125 ezret, míg a XI. kerületben 133 ezer forintot kérnek a kisebb panellakásokért. A téglalakások viszont ennél 20-30 ezer forinttal drágábbak.

Az egyetemvárosok közül Debrecenben a garzon lakásokat 80 ezer forinttól lehet bérelni. Szegeden 74 ezer forintról indulnak a díjak, míg a pécsi lakásokért átlagosan 94 ezer forintot kérnek a főbérlők.

 

Sokat fejlődött a panelállomány minősége

 

Idén várhatóan többen keresik majd a panellakásokat, részben azért, mert olcsóbbak, részben pedig azért, mert az ingatlanok minősége sokat javult az elmúlt években. Balogh László, az ingatlan.com vezetői gazdasági szakértője az M1-en arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérleti díjak azért is emelkednek évről évre, mert a fizetések is folyamatosan nőnek.

Egy 130 ezer forintos budapesti albérletre 5 év alatt csaknem 8 millió forintot kell kifizetni. Szakértők azonban a díjak további emelkedésére számítanak. Trencsán Erika, a bankracio.

 

Forrás: M1, hirado.hu

További programok »

FEL