Díjnyertes diákok kirándultak a Bélmegyeri Fáspusztán

2019. június 16. 10:15 | behir.hu

A mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium által szervezett biológia verseny legeredményesebb versenyzői tanulmányi kiránduláson vehettek részt a közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park Bélmegyeri Fáspuszta részterületén.

A tizenkét általános és középiskolás diák szakvezető segítségével ismerkedhetett meg a terület természeti értékeivel. A korábban tankönyvekből megszerzett ismereteiket most gyakorlati tudással, információkkal bővíthették. A jutalomkiránduláshoz szerencsére jó idő is társult, igaz, az esős időszakot követő napsütésben a szúnyogok is meglehetősen aktívakká váltak.
 

Fotó: Sarkadi László

Az út során bejárták a Szolga-erdőt és közelebbről is megnézték a Fáspuszta szórványosan álló tölgyeit, vadkörtéit, galagonyáit. Miközben az egyedülálló tájképben gyönyörködtek, szó esett a természetvédelmi területfenntartás módszereiről is.

 
Az erdőben megfigyelheték a gombák és egyéb apró élőlények talajképző, lebontó erejét. Különbséget tehettekl a telepített, a tájban nem honos fákból álló erdőtagok és a Körös-völgyi ember szemének ismerős tölgy-kőris-szil erdőtársulás között. Vizsgálták a lágyszárúakat, a lombozat szerkezetét és az adott élőhelyeken található állatvilágot. A séta során számos gyógy- és fűszernövényt is találtak, s távolról megfigyelték a gémtelepekre behúzó szürke gémeket.
 
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
 

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL