– Ha ki kell jönni a laktanyából azért, hogy megvédjük az országunkat és a magyar embereket, tudnunk kell biztonságosan megtenni olyan bonyolultan üzemeltethető hadi eszközökkel, mint amilyen egy helikopter. A különleges műveletek támogatásanak célja, hogy a katonai forgószárnyasokkal éjszaka, fények nélkül repülünk, elkerülve a lakott településeket. Nem csak azért, hogy ne zavarjunk, hanem hogy leteszteljük, mennyire tudunk lopakodva, fedetten közlekedni. Fontos, hogy nyugodt körülmények között tudjunk felkészülni arra, ha éles bevetésre kerül sor, ne csak katonai repülőtérről tudjuk elindulni, hanem egy, a békéscsabaihoz hasonló "civil' helyszínről is – tájékoztatott Simon Péter ezredes.
Simon Péter ezredes, az Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnoksága gyakorlatát vezető pilóta aki szerepelt a Die Hard 3. című filmben.
(Fotó: Török Péter/behir.hu)
– A különleges légi műveleti egységről azt kell tudni, hogy olyan mint egy Top Gun a magyar honvédségen belül. Nagyon fiatal és agilis pilótákat válogatunk ide, pont olyanokat mint akiket a filmben is láthattunk. Ez azt jelenti, hogy azok a középiskolások akik most a repülés és a katonaság iránt érdeklődnek, pár éven belül teljesen kiképzett profi pilóták lehetnek, a most gyakorlatozó csapat parancsnoka is még csak a harmincas éveiben jár – árulta el Simon Péter.
A Smart Move 2023 gyakorlaton résztvevő katona és helikopter (Fotó: Török Péter/behir.hu)
A Smart Move 2023 gyakorlat a különleges műveleti repülő erők kitelepülési, valamint művelettervezési és végrehajtási képességét teszteli.
– A békéscsabai repülőtérre kitelepült katonák nagy része a Kiss József 86. Helikopterdandár Különleges Légi Műveleti Osztag katonája, illetve négyen az Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokságról érkeztünk azért, hogy felügyeljük és mentoráljuk az osztagot. Pilótáink a szárazföldi erőkkel, tehát a vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár katonáival együtt tervezik meg és hajtják végre a gyakorlatot – mondta el kérdésünkre Kocsis Máté százados
Kocsis Máté százados az MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokságának légi műveleti főtisztje (Fotó: Török Péter/behir.hu)
– A gyakorlat során minden este Békéscsabáról indultak Szolnokra, ahol felvették a különleges műveleti katonákat, és együtt elrepültek a feladatvégrehajtás helyszínére. Ott a szárazföldi katonák a mi támogatásunkkal végrehajtották a saját feladatukat, aztán a pilótáink visszarepültek Szolnokra, letették a különleges műveleti katonákat, majd visszatértek a békéscsabai repülőtérre és másnap ugyanígy folytatták a terv szerinti feladatot – részletezte a hadi gyakorlat a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokságának légi műveleti főtisztje.
Sok fiatal és kisgyermekes család is kilátogatott a békéscsabai repülőtérre, hogy közelebbről is megismerkedhesssen a katonákkal és eszközeikkel (Fotó: Török Péter/behir.hu)
A katonai és civil kapcsolatok erősítése érdekében március 9-én délután a Magyar Honvédség nyílt napott tartott a békéscsabai repülőtéren, ahol a lakosság közelebbről is megtekinthette a gyakorlatban résztvevő hét helikoptert. A katonák élete és a modern haditechnikai eszközök iránt érdeklődő fiatalok kérdéseire a Békés Vármegyei 14. Hadkiegészítési és Toborzó Iroda katonái válaszoltak.
A Magyar Honvédség a békéscsabai lakossági napjáról készült videót itt tekintheti meg: