December 7-én, szombaton december 24-ét, december 14-én, szombaton pedig december 27-ét kell ledolgozni, viszont cserébe karácsonykor 6 nap összefüggő pihenésre lesz lehetősége annak, aki olyan helyen dolgozik. Sőt, ha valaki kiveszi szabadságként december 23-át, akkor egybefüggően, egy nap szabadsággal akár 9 napot is pihenhet.
Az áthelyezett szombati munkanapokon – amellett, hogy a piacok, üzeletek nyitva tartanak – akár banki ügyeinket is intézhetjük. Előtte azonban érdemes tájékozódni a pénzintézetünknél, ugyanis van olyan, amely december 6-án és 13-án pénteken a keddi, majd december 7-én és 14-én a pénteki munkarend szerint tart nyitva, és van, amely azt választotta, hogy szombaton délig tart nyitva.
A kormányablakok és kormányhivatali ügyfélszolgálatok december 7-én 8 és 14 óra között, december 14-én szombaton 8 és 12 óra között fogadják az ügyfeleket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatain az egyes településeken más-más időpontban várják az ügyfeleket, a részleteket ide kattintva találja meg.
A békéscsabai polgármesteri hivatalban december 7-én és 14-én nem lesz ügyféfogadás.