Dajesz, a csabai fradista

– Hogy lehet egy csabai arc fradista?

 – Gyulán születtem; de mivel édesapám katona volt, ezért vándoroltunk az országban. Többek között laktunk Marcaliban és Mezőtúron is. ’79-ben, Mezőtúron, általános elsős koromban voltam életem első Ferencváros meccsén. Még láthattam Nyilasi Tibit pályára lépni. Amúgy apám, sőt, az ő nevelőapja is fradista volt; tulajdonképpen ebbe születtem bele.

– Így magától értetődik, hogy a fiaid, illetve már az unokád is a fővárosi klubnak szurkolnak.

– Persze! Miközben az Előrénél is nagyon sok jó barátom van. Például Ricsi fiammal mindig Mracskó Misitől veszünk húst, továbbá nagyon jóban vagyok Szarvas Janikával, Szenti Zolival is (mindhárman oszloposai voltak az 1993-94-es szezon bebronzult Előre csapatának – S. T.). Ők is tudják, hogy fradista vagyok.

– Gondolom, a haverjaid ezzel azonban derekasan cinkeltek.

– A mai napig folyamatosan. Az egyik volt szomszédom – aki egyébként Vasas drukker –, amikor kikapott a Ferencváros, mindig gyászszalagot tűzött ki az ajtónkra.

– A ’94-es 5-2-es zakót mindig megkapod a csabai haverjaidtól?

– Mindig! De a tavalyi 2-0-t is. Attól függetlenül nagyon örültem, hogy a barátom fia, Máris Dominik is játszott.

– Ami szomorú, hogy évtizedekkel ezelőtt, szinte minden játékost név szerint ismertünk.

– Olyannyira, hogy a szomszéd lépcsőházban lakott Kerekes Attila válogatott futballista, aki többször is lejött közénk focizni, és nem egyszer meghívott minket a Gyöngy Presszóba egy üdítőre, egy krémesre.

– Nem próbált Csaba-szurkert faragni belőled?

– Nem is akart.

– Amikor 25 évvel ezelőtt, az FTC először bekerült a BL-be, akkor sem 5-2-zés, sem semmi nem volt, hanem szinte az egész ország fradista volt.

– Akkor is volt rendesen zrikálás, hogy mit akarunk ott? Miközben ahogy mondtam, számtalan haverom van az Előre-táborban. Bár egyszer, amikor a nyolcvanas években apukámmal kimentünk egy Előre-Tatabánya meccsre… A szocializmusban milyen esőkabátok voltak? Zöld és átlátszó. Nekem nyilván zöld volt. Szóval mire végigmentünk a teltházas lelátón, szét volt szaggatva az esőkabátom.

– Ma már szolidabbak a szurkolók?

– Mi sosem a verekedés miatt megyünk a meccsekre. A társaság a lényeg: sztorizgatunk, bulizgatunk, ha kikap a csapat, akkor együtt sírunk, ha nyer, akkor együtt örülünk. Régebben vonattal jártunk, de manapság kis buszokkal, személyautókkal megyünk, és olyankor szép kis konvoj áll össze, mire Pestre érünk.

– Van valami párhuzam a mostani és a 25 évvel ezelőtti Fradiban?

– Semmi. Mert az a Fradi egy nagyon jól felépített csapat volt. Tudatosan be volt építve két szerb játékos, akiknek a szíve és mentalitása nem ismert kegyelmet: nekik mindig győzniük kellett! Többek között így jutottunk ki a BL-be. Most pedig nagyon sok pénzért Magyarország kirakatcsapata vagyunk; azért sok mindennel mi sem értünk egyet.

– Valóban sokszor az jön le, hogy a Fradi a legmagyarabb csapat. Mi a titka?

– 1899-ben, Springer Ferenc, az utcagyerekek számára alapította meg a Ferencvárosi Torna Clubot, amely azóta is leginkább a munkásosztály csapata. Noha az ’50-es években, Rákosi Matyáséknak sikerült néhány esztendőre ráhúzniuk a Kinizsi nevet, és a zöld-fehér mezt pirosra cserélték. Miközben kiderült, hogy a játékosok a piros mez alá Fradi trikót vettek fel. Sőt! Néhány éve az egyik barátom egy madridi butikból hozott nekem egy Fradi kulcstartót, ebből is látszik, hogy nemzetközi hírű a csapat.

– 25 éve… úgy látszik ez a szám a vesszőparipám… Tehát negyedszázada, amikor az FTC az Ajax ellen játszott, a magyar szurkolótábor előszeretettel huhogott, ha egy fekete játékos vitte a labdát. Bezzeg most a Fradinál is van vagy négy színesbörű.

– Úgy vélem, ebben az új világrendben ezt el kell fogadni; a válogatottban is van egy fekete játékos. Inkább azt nem értem, hogy a kisebb csapatokban miért kell külföldi focista? Csabán például szinte csak helyiek fociznak. Különben is a szomszédodat sokkal szívesebben megnézed, mint egy idegenlégióst.

– Ez van a lokális lapok esetében is: a helyiek szívesebben olvasnak a közvetlen ismerőseikről. Az azonban nagyon szép volt, hogy 2-2-re megvertük a Dinamót, mert jobbak voltunk. Na… már látens FTC-s lettem.

– A Barca elleni meccsen, amikor Tokmac berúgta az első csodálatos gólt, azt mondtuk, hogy vezetünk 1-0-ra, de sajnos les volt.

– Illetve volt egy hatalmas kapufa is, és ha az is gól, akkor onnan beindulhatott volna a henger?

– Ááá… nem, akkor is kikaptunk volna, de így is tisztességes derbi volt. Egyébként ezeket a mérkőzéseket mindig egy jó 20-30 fős társasággal nézzük együtt. Ilyenkor összeül az ügyvéd, a tanár, az ápoló, a kőműves, a postás a…

– A rendőr, a villanyszerelő…

– … a biztonsági őr, a szakács stb. És már titkon arra számítunk, hogy a Dinamót az otthonában fogjuk megverni. Főleg azért is, mert a román edzőjük a szerdai meccset követően nagyon lehúzta a Ferencvárost. Azt mondta, hogy szabálytalan gólt szereztek, meg nem is olyan jók a játékosaik.

– Ellenben a spanyol lapok jókat írtak.

– Ronald Koeman, a Barcelona edzője is elismerően beszélt a magyar csapatról. Mindamellett az FTC összértékben annyit ér, mint Tsygankov a Dinamóban.

– Rosszul éreznéd magad, ha a fiaid/unokád kikeresztelkednének a Fradiból?

– Ilyen kérdés fel sem merül bennem, de bennük sem.

– De ha mégis... zokon vennéd?

– Ha elköltözöl Magyarországról, azért a szívedben magyar maradsz. Persze nyilván nem örülnék.