Csütörtökön nem mondunk csütörtököt!

2016. április 20. 15:20 | behir.hu

A döntő második felvonása jön!

A bajnoki és kupa címvédő Linamar – Békéscsabai Röplabda SE vezet a bajnoki finálé három győzelemig tartó sorozatában. Ez tény. Miként az is tény, nagy csata volt az első mérkőzésen, és az is tény, magabiztos szettnyerést, majd pedig hanyatlást is láthatott a Viharsarokban a mérkőzésre kilátogató több mint 1500 néző. A hazaiak stabil, koncentrált játékkal rukkoltak elő, hogy aztán a meccs közepén kicsit visszaessenek, majd az ismert, félelmetes küzdőszellemüket megcsillantva, újra közé rakjanak egy tízest, és ezzel magabiztossá tegyék győzelmüket. Csütörtökön a Folyondár utcában a Vasas otthonában biztosan szükség lesz erre a küzdőszellemre, mert a parketten kívül is nyerni akaró piros - kékek (a Vasas megóvta a döntő első meccsét), tudják, a második mérkőzésen számukra élet-halál harc jön, hiszen egy vereséggel két mérkőzéses hátrányba kerülhetnek, ami, elnézve a BRSE félelmetes fizikai, és mentális felkészültségét, számukra végzetes lenne. Természetesen a bajnokcsapat minden tagja készen áll a harcra, Szakmáryék szíve már a mostani edzéseken is együtt dobbant, és a feltüzelt állapotot csak a mérkőzésre őket elkísérő csabai drukkerek tudják majd még jobban fokozni. A címben szereplő szófordulat, tehát nem vicc, a viharsarkiak csütörtökön a győzelemért utaznak a fővárosba!

Sasa Nedeljkovic: Tudjuk mi vár ránk a második mérkőzésen a fővárosban. Felkészültünk a legkeményebb harcra is. Mindkét oldalon nagy a feszültség, ami érthető, hiszen a magyar bajnoki cím a tét. Mentálisan kell, hogy nagyon jó állapotban legyünk. Többször bizonyítottuk már ebben a szezonban, erre képesek vagyunk. A mérkőzés előtti felkészülés mellett maga a játék lesz a legfontosabb a csapatnak és nekem. Csak ez a fontos, semmi más. Az első meccs volt a legnehezebb, a második lesz a legfontosabb. De ezt már a csapatom nagyon jól tudja.

FEL