Csúcson a személyi kölcsönök

2017. július 20. 06:16 | behir.hu
Az idén az első öt hónapban 111 milliárd forint értékben folyósítottak új személyi kölcsönt a bankok, ami 48 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és 2007 óta ez a legmagasabb első öthavi adat – közölte BankRáció.hu az MTI-vel hétfőn.

Az MTI-nek küldött elemzés szerint az idén 64 százalékkal többen érdeklődtek a személyi kölcsönök iránt. Gergely Péter, a BankRádió hitelszakértője a közleményben elmondta: a személyi kölcsönök kamata és teljes hiteldíjmutatója (thm) a kedvezőbb kamatkörnyezet miatt jelenleg már sokkal alacsonyabb, mint 5 évvel ezelőtt. A mostani kínálatban már vannak olyan személyi kölcsönök, amelyek elérhetőek egy számjegyű thm-mel, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. Emellett a személyi kölcsönök piacát pörgeti a nettó reálbérek emelkedése, ezen keresztül a háztartások stabilabb anyagi helyzete. A személyi kölcsönök piacának élénkülése a fogyasztás bővülését is elősegíti – tette hozzá.

A személyi kölcsönök piacán a BankRáció.hu elemzése szerint folytatódhat az erőteljes növekedés. Ugyanakkor a hitelfelvevők várhatóan tudatosabban választanak majd bankot, azaz a hitelfelvétel előtt alaposan körülnéznek a konstrukciók között, ez fokozhatja a bankok közötti versenyt, ami kedvező lehet az igénylők számára is.

A BankRáció.hu elemzése három 5 éves futamidejű, de különböző összegű – 800 ezer, 1 millió és 1,5 millió forintos – személyi kölcsön közötti különbségeket vizsgálta 17 bank, július elején érvényes ajánlata alapján.

A 1,5 millió forintos hitelösszegnél a legolcsóbb kölcsönökre 1,8 millió forintot kell törleszteni, míg a legdrágábbaknál akár 750 ezer forinttal többet. Gergely Péter azt mondta, az igénylés előtt érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, mert ezekkel több százezer forintot lehet megspórolni.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL