Csökkent a szakemberhiány az építőiparban

2020. augusztus 31. 06:27 | behir.hu

Jelentősen, 12 százalékkal csökkent Magyarországon az építőipari szakemberhiány. Jelenleg átlagosan 119 napot kell várni a szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig. A koronavírus-járvány előtt 135 nap volt az átlagos várakozási idő. A legtöbbet, 165 napot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell várni a szakemberre, míg a legkevesebbet, 86 napot Tolna megyében – derül ki a Mapei Kft. 9000 fő megkérdezésével készült országos kutatásából.

Szerettük volna felmérni a szakemberhiány valódi mértékét, ezért kidolgoztunk egy kutatási módszert. Szakemberhiányként azt definiáltuk, hogy aki az elmúlt egy évben keresett szakembert, mennyi időt várt a megkeresésétől a munka elkezdéséig. Minket is sokkolt az eredmény – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft.

A felmérés két ütemben, 2020. februárjában a koronavírus-járvány előtt, majd 2020. júliusában, a járvány mérséklődését követően készült. Jelentősen, 12 százalékkal csökkent a szakemberhiány a koronavírus-vészhelyzetet követően.

2020. júliusában a szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig átlagosan 119 napot, azaz mintegy négy hónapot kell várni. Az év elején még 135 nap volt a szakemberhiány mértéke. A legjelentősebb csökkenés Nyugat-Magyarországon és Pest megyében volt. Legalacsonyabb a szakemberhiány Tolna megyében (86 nap) és Zala megyében (96 nap). A legmagasabb a szakemberhiány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (165 nap), Békés megyében (145 nap) és Vas megyében (134 nap). Országosan a legkevesebbet kőművesre kell várni, 88 napot. A legtöbbet villanyszerelőre, 130 napot. Burkolóra is 124, bádogosra pedig 123 napot kell várni átlagosan.
 

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint hiába csökkent a szakemberhiány, a jelenlegi 119 napos, azaz mintegy négyhónapos várakozási idő is nagyon magas, az ideális egy-két hónap lenne. Véleménye szerint a szakemberhiány csökkenésének az oka a beruházások és felújítások kismértékű visszaesése, valamint a külföldön dolgozó szakemberek tömeges hazatelepülése. Azonban álláspontja szerint a tendencia csupán átmeneti. Az építőipar élénkülésével, valamint a nemzetközi járványügyi helyzet normalizálódásával a szakemberhiány várhatóan visszakúszik a korábbi szintre. A szakember szerint a jelenlegi helyzet lehetőséget kínál a külföldről hazatelepült szakemberek megtartására. Azonban ehhez versenyképes feltételeket kell kínálni a szakembereknek.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL