Kukely Klára nem habozott, egyből azt mondta, hogy számára a hazát jelenti a lila mez, hiszen Békéscsabán született.
– Én mindig lila-fehérben látom a világot. A mezszámom azért a 33-as, mert ha azt összefordítjuk, akkor kijön egy nyolcas, ami a végtelent jelképezi. A meccseken az a rutinom, hogy először a bal lábamra veszem fel a zoknit, utána a jobbra, majd ugyanígy a térdvédőt is – mondta Klára.
Giricz Lilla nővérével együtt az édesanyjuktól örökölték a kilences mezszámot, azóta pedig mindkettejüknek ez a szerencseszáma. A sportoló azt is elmondta, hogy meccsek előtt mindig ugyanaz a sport top és alsónemű van rajta.

Áttérve a nem lila színű mezekre: Németh Kata kapust is megkérdeztük, aki az egyes számot viseli. Mint megtudtuk, gyermekkora óta ez a száma, csupán egyszer tért át másra, de mint mondta, az „nem jött be” neki.
Borbély Márta a születési éve miatt a 96-osban játszik, amit nem is kíván megváltoztatni. Márta elmondta, hogy minden évben a fotózásra a kedvenc futócipőjében, egy lila Asics-ban érkezik. Az is kiderült, hogy neki is egy alsónemű a szerencse ruhadarabja.