Csalóakadémia címmel kisfilmek mutatják be a szélhámosok módszereit

2020. január 3. 13:16 | Gyemendi Réka

Csalóakadémia címmel készített oktatófilmeket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács. A bűnözők válogatott módokon próbálnak pénzt kicsalni az idős, gyanútlan emberekből, a rövidfilmek ezekre a módszerekre hívják fel a figyelmet.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója kiemelte: korábban is készítettek már kisfilmeket más témában. A mostani videósorozattal az a céljuk, hogy a modern kommunikációs eszközök segítségével ráirányítsák a figyelmet a csalásokra.

– A Csalóakadémia cím azért beszédes, mert mind a négy etűd azt mutatja be, hogyan gondolkodnak és készülnek a bűncselekményre a csalók, a szélhámosok. Megtanít bennünket arra a kriminális veszélyhelyzetre, amit a kisfilmek megnézése után már könnyen tudunk azonosítani – mondta el Garamvölgyi László.

Garamvölgyi László szerint a csalók a nyomtatott sajtót, a televíziót és az internetet is használják, hogy elérjék az időseket. Kiemelte, hogy nagyon jók a visszajelzések, így még négy filmet készítenek el a közeljövőben.

– Az idősek általában hiszékenyebbek, érzelmi alapon döntenek, a csalók pedig ezt használják ki – fogalmazott a Békéscsabai Egyesített Kistérségi Szociális Központ intézményvezetője. Bátori Zsuzsanna tapasztalatai szerint gyakori eset, hogy rossz minőségű árut próbálnak magas összegért eladni az idős embereknek.

– Történt már olyan, hogy az étkezési díj összegét egy idegen ember vette fel az ellátottunktól, egy intézmény nevében. Előfordult olyan is, hogy házi segítségnyújtónak adta ki magát a csaló – fogalmazott az intézményvezető.

Bátori Zsuzsanna kiemelte: folyamatosan igyekeznek felhívni az idősek figyelmét a gyanús körülményekre. A Békéscsabai Rendőr-főkapitányság például évente két alkalommal tart előadásokat az idősek klubjaiban.

 

 

További programok »

FEL