Családi napot rendeztek a Dr. Becsey Oszkár utcai óvodában

2019. szeptember 16. 17:12 | Gyemendi Réka

Családi napot rendeztek a Becsey Oszkár utcai óvodában hétfőn Békéscsabán. A Mentálhigiénés Egyesület nyerte a Tesco vásárlói szavazók pályázatát, amelyet közösségi programra használtak fel.

A rendezvényen először az intézmény főóvónője köszöntötte a gyerekeket és a résztvevőket, majd Mucsi Katalin, a Békés Mérték Közösségi Ház koordinátora mutatta be a pályázatot.

– A Tesco: Ön választ, mi segítünk című pályázatára nyújtottunk be pályázatot. A vásárlók nekünk szavaztak bizalmat, mi kaptuk a legtöbb szavazatot. Ebből készítettük el az aszfaltfestést az óvoda udvarán. A program előtt egy négy alkalmas csoportfoglalkozást tartottunk a Békés Mérték Közösségi Ház ügyfeleinek, ahol közösen újrahasznosított eszközökből készítettünk játékokat, majd megfestettük az aszfaltjátékot is – fogalmazott Mucsi Katalin. 

A családi napra interaktív játékokkal készültek a gyerekeknek: a foglalkozáson például biciklikerekeket és konzerves dobozokat is lefestettek, amelyek célbadobó játékként szolgáltak az ovisoknak. A gyerekek pontgyűjtő füzetekbe gyűjthették a pontokat, ezeket pedig egészséges ételekre válthatták be. Az esemény végén a Fülemüle zenekar szórakoztatta a kicsiket.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Felavatták a Luther utcai zsidó közösségi teret

A Bét Bárhesz Egyesület Zsidó Közösségi Tér átadóünnepséget szervezett szerda délután. A Luther utcai ingatlanban rendezett ünnepségen – a zsidó hagyományokat követve – a zsidó ház védelmezője, a mezuza (az ajtófélfára helyezett kis tok, amelyben tórai idézet található) is felkerült.
2025. december 17. 19:57
FEL