Csak januártól lehet olcsóbb a tojás

2017. november 21. 07:05 | behir.hu

Akár a 60 forintot is elérheti a tojás darabára karácsonyra. A drasztikus növekedés oka, hogy kevés a baromfi, hiszen az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtó szeres tojásszennyezés miatt Európa-szerte több tízezer tyúkot le kellett vágni. Az árnövekedés nemcsak a közvetlen fogyasztásra lesz hatással, hanem sok édesipari, konyhai termékre és számos nélkülözhetetlen alapanyagra is.

- Decemberben egyébként is szokásos, hogy magasabb áron értékesítik a tojásokat. Az ünnepi készülődés és a hagyományos tyúktartás termelésének csökkenése miatt normális, hogy emelkednek az árak, azonban ezek mögött más események is felfedezhetők – fogalmazott Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem Állattenyésztés-technológiai és Menedzsment Tanszékének oktatója az M1 Híradójában.

November másodikán adott ki a Baromfi Termék Tanács egy közleményt, amelyben világosan rámutatott arra, hogy a hazai és az európai tojásárak jelentősen változtak 2017-ben. Ennek egyik oka az év elején tapasztalt madárinfluenza-járvány volt. A másik fontos ok, ami az év közepétől érezhető, a fipronilbotrány – hangsúlyozta az oktató.

Európában 390 millió tyúk termel, és mindkét tényező – a madárinfluenza és a fipronilbotrány – jelentős teleplétszámot és állatlétszámot érint. Ugyanakkor az a kérdés, hogy ezek a változások meddig éreztetik hatásukat. Az év végéig az áremelkedés tapasztalható lesz, de ez korábban is így volt, majd januárban csökkenés következett be.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL