Csabai Nagyvásár piciknek a Mackó-Kuckó Óvodában – Galériával

2023. október 27. 12:15 | Fajó Attila

A Mackó-Kuckó Óvodában immár évtizedek óta a nevelési év egyik kiemelt eseménye a hagyományőrző Csabai Nagyvásár, melyet mindig a legkisebbekre szabnak. A fizetőeszköz a gesztenye, van vásárfia, az ovisok pedig népi műsort adnak, népviseletben.

A Mackó-Kuckó Óvodában a hagyományőrzést és a közösségépítést tűzték ki célul. Jaminában vani is erre igény, hiszen a szülök is szeretik a rendezvényt, amelyet évről évre megtartanak – nyilatkozta hírportálunknak az óvodavezető, Orczifalvi Éva.

– A gyerekek kéthetes felkészülés után mondókákkal, vásári kikiálltásokkal és egy kis táncos műsorral készülnek a szülök számára. A ruháinkat a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért civil szervezettől kölcsönözzük és nem utolsó  sorban a kemencében sült finomságok elkészítéséért Békési István nép iparművészt, kályhamestert illeti dicséret – tette hozzá az óvodavezető.

 

Az óvodában kellemes kis vásári hangulat alakult ki: a gyerekek gesztenyével fizettek a portékáért és a kemence füstje sem csípett annyira, ha szembe is fújt a szél.

– A nagyobbik, most pedig a kisebbik gyermekem is ebbe az óvodába jár – mondja el Varga-Kesjár Krisztina. – Nagyon élvezzük a programot, valóban közösségteremtő erővel bír és azt gondolom, hogy jól össze is kovácsolja a szülőket, nem utolsó sorban a gyerekek is nagyon élvezik, már előre várják ezt a programot.

A hagyományok tovább örökítése fontos szerepet kap a Mackó Kuckó Óvodában. Az intézményben azt vallják: a múlt értékeiből építkezve szebb jelene és biztos jövője lehet a felnövekvő gyermekeknek.

 

Galéria

További programok »

FEL