CISM Day Run: Emlékfutást rendezett a békéscsabai zászlóalj a főtéren

2025. február 18. 16:08 | Gulyás Gergő

A Nemzetközi Katonai Sporttanács 1948. február 18-án azzal a céllal alakult, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között. 2006 óta a katonák és a kadétok közös emlékfutással ünneplik az évfordulót. A Magyar Honvédség 2015-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, a békéscsabai zászlóalj pedig 2019 óta képviselteti magát az eseményen.

Az idei futás a békéért elnevezésű rendezvényen a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj állománya mellett kilenc, a Honvéd Kadét Programban résztvevő oktatási intézmény diákjai vettek részt, így közel 300-an teljesítették az egy kilométeres távot.

– 2015-ben csatlakozott ehhez a rendezvényhez a Magyar Honvédség, 2019-ben pedig a békéscsabai vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj. Mi is rendszeresen megszervezzük ezt a futóprogramot. A Békés vármegyében található tizenegy kadét iskolából kilenc iskola jelentkezett az idei programra. Évek óta bevonjuk a kadétokat is, hiszen a Magyar Honvédségnek rendkívül fontos a mindennapos testnevelés, illetve a sport, itt pedig a sporton keresztül hirdetjük a békét – fogalmazott Nagy Nándor tartalékos főhadnagy, a MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi, oktatási, sport és kulturális részlegvezetője.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A kilenc oktatási intézmény egyike volt a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium is, ahol szeptemberben indul a kadétképzés, a békéscsabai zászlóaljjal való megállapodás részeként az intézmény viszont már most, két rendészeti osztállyal képviseltethette magát az emlékfutáson. A diákokat a futást vezénylő Szőke Gábor tartalékos főhadnagy kísérte.

– Mindenképpen azt próbáltam hangsúlyozni, hogy ez egy jelképes dolog, a táv sem túl hosszú, könnyedén teljesíthető. Kiállunk egy ügy mellett, és az egészséges életmóddal próbáljuk meg bizonyítani, hogy szükség van az ilyen eseményekre – emelte ki a tartalékos főhadnagy.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A résztvevők a jelképes, egy kilométeres távot három kör megtételével teljesítették a Szent István téren.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Bringával a város körül – Tizennyolc kerékpár állt szolgálatba Békéscsabán

Tizennyolc új kétkerekű sorakozott fel a Szent István téren szerda délután, amelyekkel tovább bővült a Békéscsabai Turisztikai Egyesület kerékpáros flottája. A nyolc elektromos és tíz hagyományos, városi biciklit Szarvas Péter polgármester és Varga Tamás alpolgármester adta át Opauszki Zoltánnak, a szervezet elnökének.
2025. május 14. 17:45
FEL