Cenenáriumi emléktáblát avatott Latorcai Csaba Gerendáson

2024. július 20. 09:02 | Bere Mátyás

Péntek délután a 13. Hársfa Fesztiválon a település önálló közigazgatással való rendelkezésének 100. évfordulóján ennek emléket állító centenáriumi emléktáblát avatott Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár.

A Gróf Apponyi Albert Művelődési Ház falára helyezett táblát a beszédek után  Latorcai Csaba, és Lengyel Zsolt András, a település polgármestere megkoszorúzták.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A községben a 100. évforduló pontos napján fákat ültettek a történelmi egyházak templomainak kertjébe, a pénteki napra pedig rajzversenyt hirdettek, az épületben ezalatt a település elmúlt 100 évét bemutató fotókiállítást láthatnak az érdeklődők.

Micsoda innovativitás, micsoda élniakarás jellemezte a gerendásiakat! fogalmazott beszédében a közigazgatási államtitkár, majd a kormány határozott terveiről beszélt. - Azt szeretnénk elérni, hogy vidéken élni ne életminőségek közötti választást, hanem életstílus melletti döntést jelentsen. Ez vezette és vezeti a 2010 óta hivatalban lévő kormányt, amikor a maga eszközeivel igyekszik támogatni az ország településeinek fejlődését, lakói jólétének és jól létének, komfortérzetének a növekedését tette hozzá.

A koszorúzás után a polgármester és az államtitkár a művelődési házban megtekintették a város történelmét bemutató kiállítást, illetve a Hársfa Fesztiválra is kilátogattak.

 

Galéria

További programok »

FEL