Büntetőjogi nyílt napot tartottak a Gyulai Törvényszéken

2016. június 6. 07:42 | Mikóczy Erika

Múlt héten,  a büntetőjogi nyílt nap keretében a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 9. osztályos diákjai látogattak el a Gyulai Törvényszékre. A tanulókat és kísérőjüket dr. Hajduné dr. Iszály Anna, a büntető ügyszak kollégiumvezetője köszöntötte. Beszédében kiemelte a diákok számára szervezett bírósági programok fontosságát, és azt, hogy ezeken a rendezvényeken a résztvevők felkészült, jogvégzett munkatársaktól hallgathatnak előadásokat, így szerezve hiteles információkat a büntetőjogról.

Ezután a diákok nagy érdeklődéssel figyelték, ahogyan a Gyulai Törvényszék biztonsági szolgálatának munkatársai bemutatják az épületbe történő beléptetés szigorú rendjét, az átvizsgálás folyamatát. Ezt követően dr. Borombós Anita és dr. Marton Erika törvényszéki titkárok körbevezették a tanulókat a Gyulai Járásbíróság, illetve a Gyulai Törvényszék épületében. A látogatók rövid tájékoztatást hallhattak a kezelőirodákról, a gazdasági hivatal feladatairól és a rabváró rendeltetéséről, majd megtekintették a Gyulai Törvényszéken kialakított gyermekmeghallgató szobát, és megismerték ennek funkcióját. Ezután egy tárgyalóteremben folytatódott a program, ahol a diákok büntetőjogi témájú előadásokat hallgattak, melyben szó esett a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, a tanúvédelmi szabályokról, valamint büntetőügyekben tartott tárgyalások menetéről, a tárgyalótermi viselkedési szabályokról.

A rendezvényt megtisztelte személyes jelenlétével Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes úr, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, aki a diákoknak a díszteremben rövid előadást tartott a büntetés-végrehajtási intézetről, a fogvatartottak napirendjéről és az intézetben betartandó szabályokról. A diákok a program során mindvégig nagy érdeklődést tanúsítottak.

 

További programok »

FEL