Bővült az amerikaifoci-kupa mezőnye – Négy csapat találkozik Gyulaváriban

2025. június 24. 12:01 | Bimbó Lajos

Immár negyedik alkalommal rendezi meg Végvári 7v7 Kispályás Amerikai Futball Kupanap elnevezésű tornáját a Viharsarki Vitézek amerikaifutball-csapata július 19-én. A kispályás, aréna szabályok szerint játszott kupa immár négycsapatosra bővült.

A mezőny immár négycsapatosra bővült, a hazai gárda mellett, a szegedi Hódkertész Guardians, az Oroszlány Bears, az Adony Bisons és a Baja Raiders csapatai feszülnek egymásnak. A hagyományos fürdővárosi tornának ismét Gyulavári focipályája ad otthont, ahol NFL hangulatban vehetik majd fel egymás ellen a küzdelmet a csapatok.

A belépés díjtalan, a kilátogatókat büfé is várja, a mérkőzések alatt pedig kommentátor gondoskodik a szakértelemről.

A mérkőzések július 19-én, 11 órakor kezdődnek, de a csapatok a sorsolás és a megnyitó miatt már 10 órakor a pályán lesznek.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL