Bölcsődék Napja Békésen

2017. április 21. 19:06 | Balázs Anett

 

Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepséget a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. 2010 óta ünnep országszerte április 21-e annak emlékére, hogy 165 éve ezen a napon nyitotta meg kapuit Pesten az ország első, kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó bölcsőde Brunszvik Júlia kezdeményezésére.

A csecsemő és kisgyermeknevelőkből álló kórus tapsmuzsikája nyitotta meg a jeles napot Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. A rendezvényen Izsó Gábor, a város polgármestere a bölcsődék és a bölcsődei dolgozók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A Békés városában működő bölcsődék dolgozói díjat alapítottak azoknak a kollégáiknak, akik közül a legtöbben már nyugdíjba vonultak és áldozatos munkájukat ezzel szeretnék megköszönni. A neves elismerést már ötödik éve a Bölcsődék Napján adják át. Ez alkalommal két, a közelmúltban elhunyt egykori kollégára emlékeztek az ünnepségen.

Békés város két bölcsődéjében mintegy 50 bölcsődei dolgozó végzi munkáját, akik közel 150 kisgyermekkel foglalkoznak nap, mint nap.  A program szakmai előadással folytatódott, melynek középpontjában a tehetséggondozás állt. Az ünnepség a Belencéres Néptáncegyüttes bemutatójával zárult.

 

A hírről készült videó anyagunk:

 

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL