Bölcsődék napja a Csabagyöngyében

2016. április 22. 17:37 | Horváth Szabolcs

Dr. Fábián Ágnes Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka elmondta, hogy a Bölcsődék napját 2010 óta rendezik meg országszerte, így Békéscsabán is azóta megünneplik ezt a napot. 1852-ben, vagyis 164 évvel ezelőtt Budán a Kalap utcában nyitotta meg kapuit az első bölcsőde. Azt az intézményt ugyanazzal a céllal hozták létre, mint amiért a mai bölcsődék is működnek: a családok segítése a gyerekek nevelése, gondozása volt a fő feladatuk.

A békéscsabai ünnepségre fiatal zenészek is meghívást kaptak, hogy még kellemesebbé tegyék a bölcsődei dolgozók napját. Ilyenkor az intézmények nem fogadnak gyerekeket, hiszen a megye összes dajkája, bölcsödei dolgozója részt vesz ezen a találkozón, ahol a szakmai fejlesztés is hangsúlyt kap.

- Most a pedagógiai szakszolgálatról fogunk egy előadást hallgatni, éppen azért mert a korai fejlesztés most prioritást élvez és egy nagyon fontos területe a mi tevékenységünknek is - nyilatkozta Bogár Éva 3. számú Belvárosi Bölcsőde igazgatója.

Békéscsaba polgármestere is köszöntötte a bölcsődék dolgozóit. Elmondta, hogy három önkormányzati intézményben 260 gyermeknek nyújtanak folyamatos komfortos, biztonságos ellátást a dajkák. Amint az elhangzott, a gyermekek nevelése már egy, másfél éves korban elkezdődik.


- Az első emóciók, az első tudatos cselekvések, ha bölcsődében történnek meg, mert a családi környezetből kiszakadnak a gyerekek nagyon fontosak és az önkormányzatnál dolgozók vagy a magán bölcsődében dolgozók részéről muszáj már tudatos és szeretetteli környezetet teremteni a gyermekek fejlődése érdekében, ha ezek egy másfél vagy két évesek.- hallhattuk Szarvas Pétertől Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármesterétől.

Dr. Fábián Ágnes Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka az ünnepségen elmondta, hogy pozitívak a visszajelések mind a szülők, mind a szakemberek részéről a békéscsabai bölcsödei ellátással kapcsoaltban, és véleménye szerint is profin működik a rendszer.A tanácsnok asszony kiemelte, hogy fontos a bölcsödei nap, és az igazgatói elismerés, kitűntetés, de hangsúlyozta, hogy a bérrendezés ebben az ágazatban is szükséges. dr. Fábián Ágnes elmondta, hogy ígéretet kaptak a kormánytól arra, hogy a bölcsödei dolgozók bérét is rendezni fogják hamarosan. 

FEL