BioRitmus Fesztivál lesz szeptember 8-án, Békéscsabán, a Széchenyi ligetben

2019. augusztus 30. 10:34 | behir.hu

Ismét BioRitmus Fesztivál lesz szeptember 8-án a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szervezésében Békéscsabán, a Széchenyi ligetben.

 

A csabai civil szervezetek és öntevékeny csoportok közreműködésével egész napos családbarát rendezvényt szervez a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, ahol a helyi közösségi kezdeményezéseknek kíván bemutatkozási lehetőséget adni és kapcsolati hálók létrejöttét segíteni.

Szeptember 8-án 10 órától 20 óráig interaktív civil programok várják a látogatókat.

A szervezők különös figyelmet kívánnak fordítani a kisgyerekes fesztivál látogatókra, így többek közt játszóház, babasarok, bábelőadás, mesék a Tündér- birodalomból, gyermekfoglalkoztató, pónilovaglás, kutyabemutató várja a legkisebbeket. Közben szüleik megismerkedhetnek a szakszerű babahordozás lehetőségeivel, kézműves programokon próbálhatják ki magukat, vagy mozoghatnak is.

Az érdeklődők kipróbálhatják az újrahasznosítást is, műanyag kupakból medált lehet készíteni, de kipróbálható lesz a flakon-tutaj is az Élővíz-csatornán.

A kender idén központi téma, a látogatók megismerkedhetnek a kenderház-építéssel, a kenderbeton-készítéssel, de lesz kenderkenyér- és kendersör-kóstoló, kendertermékek bemutatója, valamint előadás a kendertermesztéséről és hasznosításáról.

Akik a ritmust át szeretnék venni, azok alakformáló tornán, moldvai táncházon, LEMangURIA-n, mediball-programon vagy mozgásos-játékos vetélkedőn vehetnek részt. A ritmust szolgáltatják továbbá helyi zenészek, énekesek, így blues, funky, népzene, közös éneklés is segíti a ritmusra hangolódást.

A jó kézügyességgel bíró érdeklődők kipróbálhatják a kötést, horgolást, szélforgó-készítést, nemezelést, de közösségi programként ökozsákok varrására, mézeskalács és haluska készítésre is lehetőség lesz.

A nap során tematikus beszélgetések és előadások is lesznek többek közt a gyermeknevelés, a kender és a 60ezer fa Békéscsabán témákban. A fesztiválon grafológus is várja a téma iránt érdeklődőket.

Ezen a vasárnapon kézi festéssel első alkalommal készül a BioRitmus Fesztivál asztala, az alkotó tevékenységbe mindenki bekapcsolódhat.

A rendezvény ingyenes és környezetbarát!

A rendezvény Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú, Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén című projektje keretében valósul meg.

A BioRitmus Fesztivál hozzájárul az önszerveződésre és együttműködésre képes közösségek kialakulásához azzal, hogy a jól működő szervezeteknek, öntevékeny csoportoknak lehetőséget teremt közös gondolkodásra, közös cselekvésre. A szemléletformáló, ismeretterjesztő programok hozzájárulnak a közösség önszerveződő képességének és társadalmi integrációjának javításához. Mindez elengedhetetlen a komplex társadalmi, gazdasági fejlesztési célok eléréséhez.

 

További információk BioRitmus Fesztivál facebook oldalán találhatók.

 

További programok »

FEL