GYIRMÓT FC GYŐR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–0 (1–0)
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 625 néző. Vezette: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Király Zsolt)
GYIRMÓT: Hársfalvi – Lányi (Szegi, 81.), Csörgő V., Hudák D., Hajdú Á. (Helembai, 83.) – Kiss N. (Kovács D., 68.) – Horváth R. (Piscsur, 68.), Katona Máté, Madarász M., Ugrai – Adamcsek (Molnár J., 81.). Vezetőedző: Tamás Zsolt
BÉKÉSCSABA: Uram – Kovács G. (Hodonicki, 72.), Albert I., Csató M. – Szabó B., Tóth M. (Pintér N., 78.) – Maronyai (Komáromi Cs., 55.), Zádori (Szatmári I., 72.), Mikló – Kóródi (Sármány, 78.), Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Katona Máté (1–0) a 15. percben
A Békéscsaba eddig csupán az Ajka ellen tudott nyerni a bajnokságban, hiszen a Kozármisleny, a Soroksár és a BVSC-Zugló ellen döntetlent játszott, míg a Mezőkövesd és a Csákvár ellen vereséget szenvedett. Csató Sándor csapata 6 pont birtokában a 14. helyről várta a vasárnapi összecsapást. A Gyirmót három győzelemmel kezdte a bajnokságot, aztán kissé megtorpant Tamási Zsolt csapata, hiszen döntetlent játszott a BVSC-vel, majd kétszer kikapott idegenben.
A Nemzeti Sport beszámolója szerint a mérkőzés első részében kiegyenlített játék folyt a pályán, majd a hazaiaknak sikerült megszerezniük a vezetést. Szép összjáték végén Katona Máté lőtt a hálóba a 15. percben, 1–0. A félidő közepén óriási egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a viharsarkiak: egy kapusról kipattanó lövés után Kóródi Nándor az üres kapuba sem tudott betalálni. Az első félidő hajrájában még a Gyirmótnak volt egy gólhelyzete, a tizenötéves koráig Békéscsabai UFC-ben nevelkedő Ugrai Roland labdáját azonban a gólvonal elől kivágta Kovács Gergő.
A második félidőben már több lehetőség is adódott a vendégek előtt, de Hársfalvi Andrást jó ideig nem tették próbára a csabaiak. Aztán egyre inkább visszaállt a Gyirmót, a 79. percben pedig rövid idő alatt háromszor is veszélybe került a hazai kapu. A hazai csapat állta a vendég rohamokat, így Katona korai gólja győztes találatnak bizonyult. Az Előre jelen állás szerint 7 forduló után az utolsó 16. helyen áll 6 ponttal. A Gyirmót FC Győr 13 ponttal a második helyen áll.
MESTERMÉRLEG
Tamási Zsolt: – Ez az NB II, itt bármelyik csapat megverheti a másikat. Volt négy-öt ziccerünk, amellyel lezárhattuk volna a mérkőzést, úgyhogy van egy kis hiányérzetem.
Csató Sándor: – Sok lehetőséget dolgoztunk ki, de amíg a helyzeteinket nem rúgjuk be, addig ez lesz az eredmény.