Beöltöztek az önkéntes tartalékosok – indul az újabb alapkiképzés

2024. január 15. 14:30 | Fajó Attila

Hétfőn több mint 90 fő önkéntes tartalékos kezdte meg a 8 hetes alapkiképzését a Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában, Békéscsabán, az AB Expo területén.

– Nagyapám katona volt, édesapám szintúgy, evidensnek tartottam, hogy én is katonai pályára lépjek. A családi hagyomány tovább vitele mellett egyéni ambícióim is vannak, a továbbiakban altiszti, majd tiszti képzésre is jelentkezni kívánok – mondta el Szilasi Martin, az önkéntes tartalékosok egyike. 

 

A Magyar Honvédség Egységes Alapképzési Programját megkezdők a Dunától keletre eső területekről, illetve a Dél-Dunántúlról érkeztek.

– Több mint 90 fő kezdi meg a mai nappal az Alalpkiképzési Programot itt Békéscsabán. Ebbe beletartozik a "beöltözéstől" számított tantermi foglalkozások és alaki foglalkozások, fegyverkezelés és terepgyakorlatok, mintegy 8 héten át. Idéntől a kalasnyikov fegyvercsaládot váltja a CZ Bren gépkarabély – fogalmazott Lipták József alezredes, a Magyar Honvédség 4. Területvédelmi Ezred, 101. Területvédelmi Zászlóaljának parancsnoka.

Volt olyan önkéntes is, aki a kedvező perspektíva miatt jelentkezett.

– Biztos egzisztencia, elismerés és előrehaladási lehetőség jár együtt a katonsággal. Ezek melett azt is bizonyítani akarom a környezetemnek, hogy nőként is megtudom állni a helyemet - nyilatkozta hírportálunknak Mézes Hajnalka, aki Békés vármegyéből vonult be frissen.

Galéria

További programok »

Itthon

FEL