Bemutatták a Tőkés László 70 című könyvet a Békéscsabai Irodalmi Esteken

2022. november 8. 16:50 | Hidvégi Dávid

Az 1989-es romániai forradalom magyar hőse, Tőkés László korábbi református püspök volt a Békéscsabai Irodalmi Estek vendége hétfőn. Az eseménysorozatot immár 184. alkalommal rendezte meg a Szeretlek Békéscsaba Egyesület, amelyen ezúttal a Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent Tőkés László 70 című könyvet mutatták be.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Irodalmi Esteket megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a könyvben Tőkés László egyszerre jelenik meg politikusként és egyházvezetőként, valamint a prédikációi révén teológusként. Németh Zsolt arra emlékeztetett: a legismertebb erdélyi magyar és a mellette való kiállás indította el a romániai forradalmat 1989. december 15-én.

– 1989-et követően hosszú évtizedeken keresztül egyházvezetői tevékenységet végzett és ennek részeként olyan fontos eredmények kötődnek a nevéhez, mint például az erdélyi egyetem rendszer kialakítása a Partiumi Keresztény Egyetem elindításával – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Tőkés László mint az erdélyi autonómia egyik legnagyobb támogatója kiemelte: harminc éve fogadták el a kolozsvári nyilatkozatot, amely értelmében az erdélyi magyarok elsőrendű követelése az autonómia.

– Büszke vagyok arra, hogy első ízben teremtettük meg a határok feletti nemzetegyesítést az által, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület bekebelezte az Erdélyi Gyülekezetet, a Reménység Szigetét a 90-es évek elején. Megelőztük a határok feletti nemzeti egyesítés politikáját. 1991-ben a Magyarok Világszövetségét is újraalapítottuk, ami 1938-ban indult először útjára – tette hozzá a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

(Fotó: Kovács Dénes)

A szervezők a 184. Békéscsabai Irodalmi Esteket a városháza dísztermében tartották meg, amelyet a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető főispán nyitott meg. Takács Árpád köszöntőjében a Tőkés László 70 című könyv mondanivalójáról beszélt.

– Látjuk a jó harcot, amit megharcolt, és elénk tárul a tanár, a lelkész, a püspök, a politikus, megannyi szervezet alapítója, tagja, elnöke és társelnöke. Ha figyelmesen olvassuk, akkor elénk tárul az ember, a hithű, az elveihez, magyarságához, az önmagához hűséges hazafi – méltatta Tőkés Lászlót a főispán.

Az eseményen a Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent kötetből részleteket is hallhattak a jelenlévők.

– A kiadó igazgatója hívta fel a figyelmemet, hogy van ez a nagyszerű könyv. Nyáron bemutattuk Kurucz Éva, Jankovics Marcellről írt könyvét, aminek ugyanaz a kiadója. Megtiszteltetés számunkra, hogy bemutathattuk a Tőkés László 70 című kötetet és az is, hogy püspök úr személyesen eljött – mondta Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke.

A kötetbemutató végén a szerzőt 70. születésnapja alkalmából köszöntötték, majd fogadást adtak a tiszteletére.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL