Bemutatják, milyen nehézségekkel küzdenek az állami gondozásban élő gyerekek

2019. november 21. 07:45 | behir.hu

Az állami gondozásban élő gyermekek nehézségeit bemutató társadalami kampányt indít a SOS Gyermekfalvak a gyermekjogi világnap évfordulójához kapcsolódva – közölte az alapítvány ügyvezető igazgatója szerdán az M1-en.

Kiss Gergely hozzátette: a gyerekeknek joguk van a családhoz, az ő kampányuk pedig azokról a gyermekekről szól, akiktől elvették ezt a jogot.

A kampány többek között bemutatja azt is, hogy a magyar állam és az ellátószervezetek hogyan igyekeznek pótolni ezt a jogot – jegyezte meg.

A kampány keretében már kiadtak néhány kisfilmet, amelyek megmutatják, hogy egyes családokból milyen traumatikus körülmények közül kerülnek ki a gyermekek, lépnek a gyermekvédelmi rendszer rögös útjára – mondta Kiss Gergely.

Az ENSZ Közgyűlése 30 éve, 1989. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt, amelyhez Magyarország 1990. március 19-én, az elsők között csatlakozott – hangzott el a műsorban.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL