Békési csapat is lapátolt a sárkányhajók országos bajnokságán

2023. május 5. 09:17 | behir.hu

Ötszáz és négyezer méteren versenyeztek, közel volt a dobogó.

Elkezdődött a sárkányhajósok versenyszezonja. Május 1-jén Csepelen szállt vízre az új összeállítású, ízig-vérig békési csapat, a három fordulóból álló országos bajnokság első helyszínén.

A 22 fős hajóba több rutinos versenyző mellett nagy számban voltak jelen azok, akik életük első sportversenyén vettek részt, de olyanok is, akik fiatal korukban ugyan sportoltak, azonban csak most váltottak a sárkányra. A cél az volt, hogy tapasztalatot szerezzenek, megismerjék a sárkányok világát.

A versenyen 500 méteres és 4000 méteres távokat kellett leküzdeni. Újoncként remekül szerepelt a békési csapat. Az 500 méteres futam szoros eredményt hozott: másodpercek választották el őket a döntőbe kerüléstől, hosszútávon pedig a bronzéremtől.

További programok »

Sport

Nyolc napon belül a harmadik mérkőzését is megnyerte a Csaba

A Békéscsabai Előre NKSE az ötödik fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta hazai pályán a Borsod együttesét az NB I/B női kézilabda bajnokságban szombaton. Marosán György együttese végig vezette és irányította a mérkőzést, a győzelem nem forgott veszélyben, végül kilenc góllal, 34-25-re múlta felül ellenfelét és ezzel továbbra is száz százalékos mérleggel áll a tabella első helyén.
2026. szeptember 26. 20:17
FEL