Békéscsabán járt a "Kiállok érted" rendezvénysorozat

2020. szeptember 13. 10:03 | behir

Békéscsabára érkezett a gyermekotthonokban élő fiataloknak szóló, bűnmegelőzési témájú előadássorozat.

Országszerte már több százan látták a „Kiállok érted” című bűnmegelőzési előadást, amely szeptember 11-én Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban volt megtekinthető. A program közel 100 résztvevőjét Barabás Ildikó r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főreferense és Deák Sándor r. őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója köszöntötte – adta hírül a rendőrség.

Az országjáró kezdeményezés célja, hogy a gyermekotthonokban élő tizenévesek, a velük foglalkozó szakemberek képet kapjanak arról, hogyan válhat prostitúció, szexuális kizsákmányolás, emberkereskedelem áldozattává egy gyermek. A Láthatáron Csoport és a K.V. Társulat előadása olyan kérdéseket vet fel, hogy milyen sors jut a szegénységbe született, nevelőotthonokban felnőtt fiataloknak, hogyan tudnak kitörni a szegénységből, kiktől kaphatnak segítséget? A segítségnyújtás, együttműködés módszereit beszélgetések, drámafoglalkozások keretében ismertetik meg a fiatalokkal, így közvetlenül eljutnak hozzájuk a legfontosabb üzenetek. Így például az, hogy a jobb életet, könnyű pénzkereseti lehetőségről szóló ígéreteket mindig kezeljék fenntartásokkal! Ne adják meg személyes adataikat idegeneknek, ne adják oda személyes irataikat, igazolványaikat, útlevelüket senkinek! Bízzanak a nevelőikben, ha problémájuk van, forduljanak hozzájuk! A tudtuk, engedélyük nélkül ne menjenek el abból az intézményből, otthonból, ahol élnek!

Emellett olyan útmutatást is kapnak, amely segítségével felismerhetik, ha veszélybe kerülnek, ráismerhetnek azokra a helyzetekre, amikor idegenek csupán érdekből próbálnak a bizalmukba férkőzni, majd miután ez sikerült, kihasználják őket. Békéscsabán az előző állomásokhoz hasonlóan sikeres volt a program, a fiatalok és kísérőik érdeklődéssel nézték az előadást, majd aktívan vettek részt az azt követő beszélgetéseken.

További programok »

FEL