Békés vármegyei állatvédő szervezetek munkáját is támogatja az állam

2024. július 2. 14:08 | behir.hu

Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden.

Ovádi Péter elmondta, a május elején meghirdetett pályázatra 283 pályázat érkezet, ebből 277-et részesítenek támogatásban. A nyertes pályázatok közül 237 társállatokkal foglalkozik. Ovádi Péter közölte, 40 nyertes pályázat mentőkutyákkal, valamint vadonélő, illetve haszonállatokkal foglalkozik.

A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 ezer forinttól tízmillió forintig terjedhetett.

A kormánybiztos elmondta, szervezetenként átlagosan körülbelül 1,8 millió forintot tudnak biztosítani. A legkisebb vissza nem térítendő támogatási összegben, 300 ezer forintban két pályázó részesül.

A nyertesek listája a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján elérhető el.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL