Békés megyében is kutatnak majd szénhidrogén után jövőre

2018. december 10. 10:20 | behir.hu

Öt szénhidrogénes területre köthetnek koncessziós szerződést az idei nyertes pályázók. Az O&GD Central Kft. három (Békéscsaba, Körösladány és Tiszafüred), míg a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. két területen (Dráva és Szegedi-medence délkelet) nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a 2018-as bányászati tenderen benyújtott pályázatuk alapján - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. 

A nyerteseknek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül van lehetőségük a szerződések megkötésére, amely határidő egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható – írja az OrientPress közigazgatási szakportál. A szénhidrogén koncessziók 20 évre szólnak, ugyanakkor az időtartam egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, a koncessziós szerződés időtartamának felével meghosszabbítható.

A 2018 júniusában megjelent kiírásokra összesen hat pályázat érkezett, melyek közül formailag öt ajánlat minősült érvényesnek. Tard, Tiszatarján, Újszilvás, Zalaerdőd szénhidrogénes, továbbá Nagykanizsa-Nyugat és Gádoros geotermikus területek pályázati kiírásai eredménytelenül zárultak, mivel azokra nem érkezett érvényes ajánlat.

A 2013 óta megjelenő bányászati tendereken nyertes pályázók mostanáig 29 bányászati koncessziós szerződés keretében összesen 55 milliárd forint hazai beruházás elvégzését vállalták.

A befizetett koncessziós díjak összesen 13 milliárd forintnyi bevételt jelentenek a központi költségvetésben.

A sikeresen működő bányászati koncessziós rendszernek köszönhetően újra növekedésnek indult Magyarországon a szénhidrogén-kitermelés. 2018 harmadik negyedévében a kitermelt kőolaj 22 százaléka, a kinyert földgáz 12 százaléka ezekről a területekről származott.

A hazai energiahordozó-készletek nagyobb mértékű, költséghatékony és környezetkímélő hasznosítása hozzájárul az energiaimport mérsékléséhez, és növeli az ország ellátásbiztonságát. Ezért a magyarországi bányászati kutatási és kitermelési tevékenység elősegítése érdekében a szaktárca a jövőben is a szektorba irányuló befektetéseket ösztönző koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi.

 

Forrás: Orientpress

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL